A fehérorosz elnök utasítást adott az ukrajnai határra küldött erősítés visszavonására
ĀAljakszandr Lukasenka szerint mostanra már nincsen semmilyen bonyodalmuk az ukránokkal
ĀAljakszandr Lukasenka szerint mostanra már nincsen semmilyen bonyodalmuk az ukránokkal
ĀPhenjan több alkalommal is tagadta, hogy fegyvereket szállítana Moszkvának
ĀAz ukrán külügyminiszter szerint nem kéne újabb 75 évet várni, hogy a NATO megünnepelhesse Ukrajna csatlakozását
ĀKijevnek csak annyi a dolga, hogy ki kell tartania 2028-ig
ĀUlf Kristersson miniszterelnök közölte, hogy a svédek lezárták az ügyet, és nem jutottak semmire
ĀNATO-körökben viszont sokan aggódnak az ukránok felkészületlensége miatt
ĀAhogy a csövön kifér: a görög lakossági gázfogyasztás tavaly óta harminc százalékkal nőtt, és így is az oroszok lettek a legnagyobb beszállítók
ĀDrónok beszerzésére öt ország eddig 45 millió eurót dobott össze
ĀA hírszerzési főigazgatóság vezetőjének nyilatkozatából az derül ki, hogy tovább fognak próbálkozni
ĀHamburg volt főpolgármestere erős kritikával illette az uniós és a német vezetőket
ĀA NATO-nak komoly erőfeszítéseket kell tennie, és hosszú évekre lesz szüksége ahhoz, hogy utolérhesse az oroszokat
ĀEzzel Lengyelország költi arányosan a legtöbbet védelemre a NATO szervezetén belül
ĀAz ukrán erők rendszeresen hajtanak végre dróncsapásokat és szabotázsakciókat Oroszország területén
ĀKijev továbbra is azt követeli, hogy a Nyugat engedélyezze az orosz célpontok támadását
ĀKisebb próbálkozások a taktikai előny megszerzése érdekében már most is vannak
ĀA védelmi miniszterük szerint ehhez viszont még több fegyverre és az orosz hátország elleni támadásokra van szükség
ĀAz Európai Unió vezető diplomatái nem értik a világot
ĀValójában csak a felét-harmadát képesek legyártani a cégek az Európai Bizottság által emlegetett mennyiségnek
ĀMost volt a volhíniai mészárlás 81. évfordulója. Igaz, nem kerek évforduló, de talán most fordult elő először, hogy Lengyelország hivatalosan nem emlékezett meg az 1943-as véres vasárnapról
ĀNevezetes nap július 13-a a magyar történelemben. Joggal mondhatjuk szerencsétlennek is, mert 1849-ben ezen a napon vonult be Budára az „osztrák” sereg, Pestre meg az orosz
ĀA finn határőröknek bizonyos körülmények között joguk lesz a határátkelőknél azonnal elutasítani a menedékkérelmeket
ĀA nyugati stratégiát a mostani konfliktus előtt nem tesztelték valódi háborús helyzetben
ĀMoszkvai közlés szerint a kapcsolatfelvétel az orosz fél kezdeményezésére történt
ĀMarija Zaharova szerint kétségtelen, hogy a Zelenszkij-rezsim cinikus provokációt tervez saját lakossága ellen
ĀDmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken visszautasította az amerikai sajtó szerinte álhírnek minősülő értesüléseit
ĀAz első negyedévben ugyanakkor 14,1 milliárd dollárral csökkent