Pentagon: Ukrajna túlélése veszélyben van
ĀMa Ukrajna túlélése veszélyben van, és veszélyben van Amerika biztonsága – jelentette ki Lloyd Austin
ĀMa Ukrajna túlélése veszélyben van, és veszélyben van Amerika biztonsága – jelentette ki Lloyd Austin
ĀA légvédelmi erők tíz cseh lövedéket és egy Tochka–U rakétát lőttek le Belgorod régió felett – jelentette a védelmi minisztérium
ĀAz olasz miniszterelnök a labdarúgásból vett hasonlatot használva úgy vélte, hogy egyesek néhány hónappal ezelőttig Magyarországot és Lengyelországot a másodosztályba sorolták
ĀCsütörtökön kezdődik a kétnaposra tervezett brüsszeli csúcs
ĀA vádak szerint a férfi 2023 májusától önszántából ajánlotta fel együttműködését a bonni orosz főkonzulátusnak
ĀAz észt kormányfő kedden Berlinben arról beszélt, hogy hazája már a hazai össztermék több mint 3,2 százalékát költi védelemre
ĀAz orosz hadijelentés szerint az ukrán hadsereg a harci érintkezési vonal mentén az elmúlt nap csaknem hatszáz katonát veszített
ĀA jogi mechanizmust a tervek szerint kiterjesztik a kisebb és közepes súlyú bűncselekmények gyanúsítottjaira és vádlottaira is
ĀSzerinte a tagállamok között túlnyomó többségben vannak azok, amelyek úgy gondolják, hogy szerződésmódosításra sem most, sem később nincsen szükség
ĀHangsúlyozta, hogy az ellenséges diverzáns- és felderítőcsoportoknak a határ áttörését célzó minden kísérlete kudarcot vallott
ĀAz orosz megszállók továbbra is nyomást gyakorolnak a teljes frontvonal mentén, a legaktívabban Donyeck megyében
ĀAz ukrán hadsereg nem tudja megállítani az orosz csapatok támadását
ĀAz új multisportesemény az olimpia konkurense lenne, és később a téli verziójára is sor kerülne
ĀÍgéret reményében próbáltak beszélni a francia elnökkel
ĀAz Ukrán Fegyveres Erők főparancsnokának különleges prioritásai vannak
ĀTovábbi támogatásokról biztosították Ukrajnát, habár saját határaik védelmében továbbra sem történt előrelépés
ĀUkrajna korábban kijelentette, hogy legitim célpontnak tekinti az ukrán titkosszolgálat a krími hidat
ĀUkrajna hiányt szenved a felszerelés és az élőerő terén, a veszteségek pedig megviselik a képességeit
ĀAz ukrán elnök kirobbanthatja a III. világháborút
ĀA támadásról készült videót az orosz védelmi minisztérium tette közzé
Ā33 éves harkivi férfi holttestét húzták ki a Tiszából
ĀA lakosság szerint a hadsereg nem tudja megvédeni az országot
ĀAz orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese ezúttal sem kegyelmezett
ĀZelenszkij 2022 őszén rendeletet írt alá, amely megtiltotta a tárgyalásokat a jelenlegi moszkvai vezetéssel
ĀA kontinens haderőfejlesztése váratlan akadályba ütközött