Moszkva nem nyugszik bele az Északi Áramlat felrobbantásába
ĀÚjabb megkereséssel fordult négy országhoz az orosz főügyészség
ĀÚjabb megkereséssel fordult négy országhoz az orosz főügyészség
ĀMostanáig 107 ország vállalta, hogy részt vesz a június 15–16-ra tervezett konferencián
ĀJuhász Hajnalka úgy fogalmazott, a konfliktus kegyetlen hatásait édesanyaként is megrázó látni
ĀFigyelmeztet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség
ĀAz orosz védelmi minisztérium teljes purgálása volt az egyik követelése a Wagner-vezérnek
ĀPeking távolmaradása a svájci rendezvénytől nem jelenti az Oroszország és Ukrajna közötti béke támogatásának hiányát
ĀNyerni nem feltétlenül lehet velük, de a világvégét biztos elhozzák
ĀKirby szerint Biden „megértette az összes következményét” annak, ha Kijevnek engedélyezné, hogy amerikai fegyvereket használjon „ellentűz céljára”
ĀAz orosz területek elleni eddigi támadásokat mindig az „orosz partizánoknak” tulajdonította Kijev
ĀA legtöbb 18 és 60 év közötti férfinak tilos elhagynia Ukrajnát a folyamatban lévő kötelező sorozás miatt
ĀTrump azt hangoztatja, hogy képes lesz 24 órán belül véget vetni az ukrajnai konfliktusnak
ĀAhogyan a hidegháború idején is, a kémkedés továbbra is létfontosságú eszköz
ĀAz orosz légvédelem két ukrán MiG–29-es repülőgépet lőtt le az elmúlt napon – közölte közleményében az orosz védelmi minisztérium
ĀA korábban elrendelt légiriadó után újra az ukrán energiarendszert érhette orosz támadás
ĀMit tudnak majd támadni az ukrán fegyveres erők?
ĀA koporsókat francia zászlókkal takarták le, a rendőrség három embert tartóztatott le
ĀBiden rossz irányba halad
Ā„Lehetséges helyettesítő jelölt”
Ā„Ez komolytalan” – mondta John Mearsheimer amerikai politológus
ĀAz erődítmények építésére elkülönített pénz valakinek a zsebébe kerül
ĀVlagyimir Putyin orosz elnök a héten óva intette a NATO-tagországokat attól, hogy engedélyezzék a kijevi vezetésnek az átadott nyugati fegyverek bevetését Oroszország területe ellen
ĀUkrajna idén májusban több mint 35 ezer katonát és több mint 2700 nehézfegyvert veszített
ĀA múlt éjjel az ukrán erők lelőttek egy robotrepülőgépet és két Sahid drónt a régió felett
ĀA helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást
ĀOroszország 2022 őszén kezdte célba venni az ukrán energetikai infrastruktúrát
ĀAz orosz védelmi minisztérium szerint Ukrajna 465 katonát veszített
ĀA napokban 1700-an kaptak felszólítást, hogy július 15-ig hagyják el a lakásokat, amelyekben elhelyezték őket