Aknák kellenének a kalinyingrádi határra
ĀSajátos ötlettel állt elő a volt védelmi miniszter
ĀSajátos ötlettel állt elő a volt védelmi miniszter
ĀA helyzet sürgető voltára hivatkoznak az amerikaiak
ĀAz orosz támadások elsősorban Ukrajna keleti részét célozták
ĀA szerződés összértéke mintegy 8,5 milliárd euró
ĀPutyin: A nyugati stratégiában csökkentették az atomfegyver bevetésének „küszöbét” – Az elnök szerint Ukrajna agressziót követett el Oroszország ellen
ĀA szakemberek hozzáláttak a helyreállítási munkálatoknak
ĀBukarest feltétele, hogy folytatódjanak a tárgyalások
ĀSzerinte az orosz propaganda tönkretette a kijevi metró jelentős részét
ĀNem csak a Nyugat képes ügyes harceszközöket előállítani
ĀBetelt a pohár a németeknél
ĀVan egy hitelességi probléma európai partnerek és a NATO-szövetségesek között
ĀMegvárják, míg Oroszország megszilárdítja sikereit a harctéren
ĀAndrij Jermak jelentette be, hogy változott Kijev álláspontja
ĀLebukott a vinnicai toborzóközpont vezetőjének fia
ĀAzt a parancsot kapták, hogy ne ejtsenek hadifoglyokat
ĀAz ügy fővádlottja fegyházbüntetést kapott
ĀA katonai veszélyek katonai fenyegetésekké nőhetik ki magukat
ĀHa Kijev bármelyik F–16-osát Ukrajnán kívül állomásoztatnák, és azokat Oroszország elleni harci műveletekben használnák, akkor Moszkva ezeket a külföldi bázisokat „legitim célpontoknak” tekintené
ĀA szövetség eszkalációs iránya nyilvánvaló
ĀAz ukrajnai férfiak államhatáron átszökését egyesek már napi több ezer főre teszik
ĀTeljes támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz szerdán Kim Dzsongun észak-koreai vezető
ĀA Rheinmetall hamarosan új mobil légvédelmi rendszereket szállíthat Ukrajnának
ĀEddig sem fogta vissza magát Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, ha alkalmanként véleményeznie kellett az orosz–ukrán háború eseményeit
ĀA politikus úgy vélekedett: az észt diplomatáknak arra kellene összpontosítaniuk, hogy az ukrajnai konfliktus leállításáról győzzék meg a vezető nyugati országokat