Az Újpest könnyedén nyert Zalaegerszegen
ĀA kék-fehéreknek öt kört követően sincs győzelmük ebben az idényben
A Ferencváros vasárnap bajnok lehet
ĀA fővárosi és a felcsúti csapatot három pont választja el egymástól
Női kézilabda NB I. – A Győr tizenegy góllal nyert a Fehérvár ellen
ĀA Bajnokok Ligája-címvédő hazaiaknál Kristina Jörgensen hat, Kari Brattset és Estelle Nze Minko öt-öt góllal járult hozzá a sikerhez
Botka: Az Anderlecht elleni mérkőzés volt a töréspont
ĀElmondása szerint ott érezte, milyen rossz teljesítményre képes, ha nincs meg a bizalom
Szabó István távozik a vezetőedzői pozícióból
ĀA Kecskeméti TE sportigazgatója szerint rendkívül nehéz volt meghozni a döntést
Dániai veresége után a Diósgyőr ellen javított az FTC
ĀA fővárosiak továbbra is százszázalékosak az élvonalban
Egygólos vereséget szenvedett Debrecenben a Puskás Akadémia
ĀA hajdúsági együttes két elveszített bajnoki után nyert ismét, míg a Puskás Akadémia két sikert követően veszített élvonalbeli találkozót
Révész Attila: Soha nem volt ilyen erős a keret, mint most
ĀAz OTP Bank Ligában jelenleg az utolsó helyen áll a Kisvárda, de Révész Attila biztos a bennmaradás kiharcolásában
Már a Fradival edzőtáborozik Kodro és Maiga
ĀA bosnyák és elefántcsontparti labdarúgó beilleszkedése zavartalan
Javított az őszi bizonyítványán a Ferencváros
ĀMegfázott a tartalékos Paks Fehérvárott, továbbra is gyengélkedik az Újpest
Labdarúgó NB I: Sima győzelmével a tabella élére ugrott a Paks
ĀBognár György vezetőedző együttese sikerével a mezőnyben egyedüliként őrzi hazai veretlenségét
Transfermarkt: Cristiano Rondaldo az Újpesthez igazolhat
ĀA klub közleménye szerint a tárgyalások a mezszámok miatt kialakult vitán megfeneklettek
Huszonnégy év után két fővárosi csapat esett ki az első osztályból
ĀA Ferencváros fergeteges bajnokavatója vasárnap az MVM Dome-ban
Idegenben győzött a Kecskemét
ĀMagabiztos játékkal és három góllal nyert az nyert az alföldi csapat Felcsúton
Két szélső és egy kapus távozik Vácról
ĀDiószegi Nikolett, Schatzl Natalie és Pásztor Bettina az idény végén búcsúzik a csapatától
Október óta először kapott ki a Ferencváros
ĀAz FTC legutóbb október 16-án szenvedett vereséget a bajnokságban
Nem tudott javítani a helyzetén Kecskeméten a Vasas
ĀA második helyen álló hazai csapat kilenc mérkőzés óta veretlen
Emberelőnyben sem tudta kiharcolni a győzelmet az Újpest
ĀA DVSC elvitt egy pontot a Megyeri útról
Taxikon érkeztek a debreceni futballisták a mérkőzésre
ĀA labdarúgó NB I. minden szombati mérkőzése döntetlenre végződött
Következik az NB I. első teljes 2023-as fordulója
ĀA Ferencváros előnye tizenegy pont, ráadásul eggyel kevesebbet játszott közvetlen riválisainál
A Ferencváros utcahosszal vezet, de a második okozta az igazi meglepetést
ĀA Kecskeméti TE 2021 tavaszán még az NB III.-ban szerepelt
Menekül az Újpest: ezúttal a MOL Fehérvárt győzték le a lilák
ĀHa ránézünk a tabellára, azt látjuk, hogy az utolsó három helyen is fővárosi csapat tanyázik
A Puskás Akadémia és a Ferencváros is győzött
ĀVécsei és Zachariassen szerezte a zöld–fehérek góljait
