A Wagner csoport a törököktől akart fegyvert beszerezni
ĀAz amerikai hírszerzés tudott erről a lépésről
ĀAz amerikai hírszerzés tudott erről a lépésről
ĀAz elemző nem hisz a tárgyalásos békében, mert, mostanra mindkét fél túl sokat költött a háborúra
ĀA NATO-nak és az EU-nak el kell gondolkodnia azon, hogy minden szükséges fegyverrel támogassa Ukrajnát
ĀAkadozik az ellátás, pedig a NATO kétségbeesetten próbálja növelni a termelést
ĀA dokumentumok március elején szivárogtak ki
ĀErről a litván parlament egyhangúlag határozatot is elfogadott
ĀHozzátette, hogy a NATO továbbra is támogatni fogja az orosz nyomás alatt álló partnerországokat
ĀAzt a célt pedig hazánk már 2019 óta teljesíti, hogy a védelmi költségvetésének legalább húsz százalékát fordítsa fejlesztésekre
ĀCavusoglu aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a háborús felek, Moszkva és Kijev további támadásokra készülnek
Ā„Jogi értelemben a NATO rálépett az Oroszország és Finnország közötti határra”
ĀPanasznapot tartott Boris Pistorius. A német védelmi miniszter a Bundeswehr szörnyű állapota miatt fakadt ki. Véleménye szerint öt-hat év kell ahhoz, hogy egyáltalán a védelmi erő modernizációjáról beszélni lehessen
ĀAz amerikai külügyminiszter közleményben köszöntötte Finnországot mint a harmincegyedig NATO-szövetségest
ĀJens Stoltenberg: A NATO továbbra is elkötelezett a nyitott ajtók politikája mellett
ĀOroszország növeli a katonai jelenlétét
Ā„A konstruktivitás jegyében Magyarország részt vesz az ülésen”
ĀA NATO főtitkára üdvözölte, hogy egyes tagországok nehézfegyvereket és modern harckocsikat adtak Ukrajnának
ĀKöztársasági elnökként a személyes véleménye az, hogy ebben a helyzetben több érv szól Svédország NATO-csatlakozása mellett, mint az ellen
ĀA NATO-főtitkár üdvözölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervét
ĀHa nem „Európa-barát” lakója lesz a Fehér Háznak, Európának „kompenzálnia” kell a katonai blokk védelme iránti csökkentett amerikai elkötelezettséget
ĀA találkozón részt vett a csoporthoz nem tartozó Svédország, Finnország, Spanyolország és a NATO küldöttsége is
ĀEgy felmérés szerint a NATO támogatottsága a magyarok körében hét százalékkal magasabb, mint a szövetséges országok átlaga
ĀHarci bevetések közben végzett egészségügyi beavatkozásokra, mentőakciókra készítik fel őket
ĀKözös szakmai bizottságot állítanak fel, amely összehangolja a védelmi ipari létesítmények együttműködését
ĀA képviselők 182 igen és 6 nem szavazattal hagyták jóvá a csatlakozási jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényt
ĀA magyar katonák 1995 óta vesznek részt balkáni műveletekben
ĀVučić: Szerbia csak akkor felejti el az 1999-es NATO-agressziót, ha minden szerb eltűnik
ĀA döntés hátterében az Oroszország által tavaly februárban Ukrajna ellen indított háború áll
ĀJens Stoltenberg üdvözölte Norvégia Ukrajnának nyújtott támogatását