Idén a tavalyinál 10 százalékkal több újbor készült
ĀA magyar bor karácsonyi ajándéknak is kiváló választás
ĀA magyar bor karácsonyi ajándéknak is kiváló választás
ĀAnnyira megszerették, hogy még egy animációs sorozatban is helyt kapott
ĀA borokat két fordulóban értékelte a zsűri
ĀSzeptember 2-án nagyobb tér lesz kóstolni, megismerkedni a pincészetek tételeivel is
ĀAz Egri Bor Ünnepe az itt élők szorgalmára, kitartó munkájára, szakértelmére hívja fel a figyelmet, amely megajándékoz bennünket híres szőlőivel és kitűnő boraival
ĀA hazai borszeretők csaknem háromnegyede egyáltalán nem iszik külföldi bort
ĀAz idei versenyre hét országból érkeztek nevezések
ĀA közép-európai régió egyik legjelentősebb borversenyére kedden indult a nevezés
ĀTermelő kategóriában a mádi Szepsy Pincészet kapta az elismerést
ĀAz Agrármarketing Centrum a Prowein nemzetközi borkiállításon várja az érdeklődőket
ĀA miniszter szerint a gazdáknak és az agrárvállalkozásoknak együttműködve kell választ adniuk a nehézségekre
ĀAz egyes szőlőfajták vizsgálatára tájegységi génbankok létrehozását javasolta
ĀGulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, a természeti környezet, a szőlő és a bor Isten adta adottság
ĀA világ egyik leghíresebb borkritikusa méltatott egy tokaji aszút, a 100 legjobb bor közé választotta
ĀTavaly nyáron ötödével nőtt a borfogyasztás a Sziget nyári rendezvényein az előző évhez képest
ĀA csütörtöktől szombatig tartó rendezvény sétálókóstoló és szakmai fórum is egyben