Mi az, ami csökkentheti a rák kockázatát?
ĀA tudósok szerint az egyensúly eltolódásáról beszélünk, nem a teljes immunitásról
ĀA tudósok szerint az egyensúly eltolódásáról beszélünk, nem a teljes immunitásról
ĀHamarosan elkezdik a kezelésekben is használni
ĀCarlo gyakran részt vett az eucharisztikus szentségimádáson
ĀAz élménytér kialakításához négymillió forintra lenne szükség, ennek összegyűjtésére indítottak közösségi adománygyűjtést
ĀA kutatók elmondták, hogy a tetoválás és a rák közötti kapcsolatot tovább vizsgálják
ĀA szíriai elnök felesége, Aszma Al-Aszad speciális kezelésen esik át
ĀA vérrák általában a csontvelőből ered
ĀAz onkológus megnevezte az első tüneteket
ĀEsetenként a leukémia egy-egy ártalmatlannak tűnő tünettel jelentkezik
ĀA tünetek általában néhány hét alatt alakulnak ki
ĀNem is gondolná az ember, hogy ezek a mindennapos gyógyszerek is problémát okozhatnak
ĀHatásosabb, mint a kemó, és nincsenek mellékhatásai
ĀAz őssejtek származhatnak magától a betegtől, illetve egy másik személytől, azaz a donortól
ĀSzorosan nem függ össze a korábbi leukémiájával
ĀA Forza Italia alapítója azóta már egyszer megszólalt, és azt üzente, hogy túl fogja élni
ĀA veterán politikusnak már erre a hétre nagy tervei vannak
ĀKezelése várhatóan már a jövő héten megkezdődik