Pótolni kell a nagyszülőket
ĀA családok töbsége elsősorban a gyermekek elhelyezése, a jövedelemkiesés és az oktatás miatt aggódik – derül ki a NOE felméréséből
ĀA családok töbsége elsősorban a gyermekek elhelyezése, a jövedelemkiesés és az oktatás miatt aggódik – derül ki a NOE felméréséből
ĀTanulságosnak tartja Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója, hogy kellő politikai akarattal lezárható az EU határa
ĀTöbb mint kétszáztízezer fertőzött van, Von der Leyen szerint alábecsülték a vírust, nehezítik a beutazást az EU-ba, s hirtelen már a törökök is le tudták zárni a görög és a bolgár határt
ĀCsütörtök reggel jelennek meg az érintett vállalatoknál a honvédelmi irányító csoportok
ĀKurz: Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megakadályozzuk a tömeges munkanélküliséget
Ā„A magyar ellátás biztonságban van a koronavírus-járvány ideje alatt is”
ĀTurisztikai ügynökség: A kormánytól mentőövet kapott az ágazat, illetve a munkavállalók
ĀJegyek, bérletek továbbra is megvásárolhatók mintegy 370 automatából és kilenc továbbra is nyitva tartó pénztárban
ĀPutyin: Ne higgyenek a rémhíreknek!
Ā„A vidéki színházak életében mindenki számára nagy segítséget nyújtanak a válságintézkedések”
ĀA száguldó cirkuszban résztvevő tíz csapatnak eredetileg augusztusban kellene két hétre teljesen leállnia
ĀA vidéki nagyvárosokban is nagyon jól működik a segítségnyújtás
ĀAz új betegek aránya azonban nagyjából szinten van az elmúlt napokéhoz képest
ĀNagy részük nyílt téren működik, kevés kivétellel jellemzően kora délutánig bezárnak
ĀVincenzo Spadafora optimistán áll a helyzethez
ĀFelkészülnek arra is, ha a koronavírus-járvány miatt karantént kell kialakítani hajléktalan embereknek
ĀA Kereskedelmi- és Iparkamara felmérést végzett tagjai körében
ĀMinden alapot nélkülöző híresztelés terjed új pályázati lehetőségek megnyitásáról
ĀAz Emmi felhívása két nap alatt hozott eredményt
ĀA korlátozás csak a személyforgalomra vonatkozik, a teherforgalmat nem érinti
ĀAz ukrán hatóságoktól érkezett segítségkérés a Nyugat-Európából hazatérni kívánó állampolgáraik ügyében
ĀTartsák be a szabályokat és viselkedjenek felelősen az emberek, kéri az országos tisztifőorvos
ĀMinimalizálni kell a közlekedési és szállítási fennakadásokat a közlekedési miniszterek szerint
ĀA kormányfő elmondta: sikerült megszervezni az ország önvédelmét + VIDEÓ
ĀA kifizetési naptár szerint hétfőtől a hónap végéig, vagyis 12 munkanap alatt kézbesítik a postások a nyugellátást
ĀAz Eurovíziós Dalfesztivált 64 éven át rendezték meg megszakítás nélkül, a mostani az első alkalom, amikor törlik a versenyt