Új korszak kezdődik az állatvédelemben
ĀElfogadta az új cselekvési programot a Fővárosi Közgyűlés
ĀElfogadta az új cselekvési programot a Fővárosi Közgyűlés
ĀInga Ruginiene volt szakszervezeti vezetőt választották meg Litvánia új miniszterelnökének
ĀA legfőbb ügyész kilenc szabálysértési ügyben tett indítványt
ĀJövő évtől félmillió édesanya lehet szja-mentes Magyarországon
ĀHatározatokat hozott az Országgyűlés
ĀKét hónappal a választásokat követően még továbbra sem alakult kormány a nyugat-balkáni országban
ĀA milliárdos szerint érdemes lenne kognitív tesztet bevezetni
ĀCsaknem 60 százalékos részvétel mellett zajlott a választás
ĀKázsmárkon 29 roma jelölt verseng egymással az öt képviselői helyért
ĀTessely Zoltán: Ne folytassanak magyar nemzeti érdekeket veszélyeztető tevékenységet
ĀMagánszemély tett feljelentést egy online sajtótájékoztató miatt
ĀA második helyre a kormánypártok közös jelöltlistája került
ĀAzt akarják, hogy ne kapjuk meg az uniós forrásokat
ĀA kormányfő felszólalásával indult az Országgyűlés tavaszi ülésszaka
ĀOlaszországban a fegyvertartás szigorúan fegyverviselési engedélyhez kötött
ĀA képviselők kettős állampolgárságának nyilvánossá tételére reagált Rétvári Bence
ĀEnnek célja, hogy a választott képviselők dönthessenek arról, adott esetben hitelből kívánnak-e a vezetők számára prémiumot fizetni
ĀSoproni Tamás „alkalmatlansága” nyomán keletkezett 65 milliós kár
ĀNapirend előtti felszólalások
ĀA vád szerint ukránellenes propagandát terjesztettek uniós országokban
ĀA reggel 9 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a Felvidékről kitelepítettekről
ĀElgondolkodtató dokumentum került elő a levéltárból: az 1947. szeptember 16-ra összehívott országgyűlés képviselőinek névjegyzéke