Arbeloa nem próbál új Mourinhóvá válni a Real Madridnál
ĀSaját stílusát szeretné belevinni a munkájába
ĀSaját stílusát szeretné belevinni a munkájába
ĀA portugál sztártréner több mint húsz év külföldi edzősködés után térhet vissza hazájába
ĀA török csapat simán kikapott az Európa-ligában
ĀJose Mourinho több sértő kijelentést is tett
ĀA török bajnokság rangadóján esett újabb csorba a portugál sztáredző karrierjében
ĀA portugál szakember korábban a Portót, a Chelsea-t, az Internazionalét, a Real Madridot, a Manchester Unitedet, a Tottenham Hotspurt és az AS Romát irányította
ĀA munkanélküli portugál sztáredző feltűnt a Liverpool mérkőzésén
ĀA Roma öt döntetlennel és hét vereséggel áll a kilencedik helyen a Serie A tabelláján
ĀAz életveszélyes támadósorok párharcaként harangozta be az olasz sajtó a találkozót, ami nem is csoda, tekintve, hogy az egyik oldalon Romelu Lukaku és Andrea Belotti, míg a másikon Hvicsa Kvarachelia és Victor Osimhen rohamozott
ĀA szokásos stílusában saját magát is bálványozta
ĀA napvilágra került videófelvételek alapján a Puskás Aréna parkolójában sértő kifejezésekkel inzultálta az angol bírót
Ā„Hosszú út volt, és megérdemelten jutottunk el idáig"
ĀA szerda esti, Budapesten rendezendő El-döntő előtt az AS Roma edzője a Sky Sportsnak nyilatkozott
ĀSzeretné kitölteni mostani szerződését az olasz AS Románál
ĀHa egy olasz csapat nemzetközi kupasorozatot akar nyerni, a legjobb, ha leszerződteti José Mourinhót
ĀA portugál tréner mindenképpen marad az olasz fővárosban, és folytatja a Farkasoknál megkezdett munkát, bárhonnan is kap majd megkereséseket a nyáron
ĀA Roma 1-0-ra győzte le a Feyenoordot a Konferencia-liga döntőjében
ĀAz FC Porto, az Inter és a Manchester United után az AS Romával is győztes lehet
ĀA portugál menedzser az elmúlt tíz évben közel 100 millió fontot gyűjtött össze a három angol csapattól
ĀVinícius Júnior egy pontot megmentett
ĀA portugál mester nyártól veszi át az olasz csapat irányítását, amelyhez három évre ír alá
ĀA szezon végét sem várták meg a londoni klubnál, menesztették a trénert, könnyen lehet, hogy a Szuperliga miatt telt be a pohár
ĀEgyre gólerősebb a walesi támadó Angliában
ĀA portugál edző egymást követő két hazai meccsén is kikapott a csapatával, ilyen még nem fordult elő vele profi pályafutása során