Szijjártó: A Közel-Kelet biztonsági helyzete kiemelt jelentőséggel bír Magyarország számára
ĀA külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén szólalt fel + VIDEÓ
ĀA külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén szólalt fel + VIDEÓ
ĀIzrael 9,4 millió lakosának kétharmada már megkapta a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját, 43 százalék pedig a harmadik oltást is
ĀIzraelben méltatták Angela Merkel érdemeit, pedig országában aggasztó a helyzet
ĀA külügyminiszter Jared Kushnerrel és zsidő szervezetek képviselőivel egyeztetett + VIDEÓ
ĀTeherán óvatosságra figyelmeztet
Ā„Őrült információhiányra próbálnak valamit építeni”
ĀAz idegenfogalmi idény végével Horvátországban mindenhol, ahol maszkot kell viselni, kötelező lesz a digitális covidigazolvány, ez vonatkozik az intézményekre és az üzletekre is
ĀAz oltóanyag izraeli adatok szerint 64 százalékban akadályozta meg a fertőződést, ugyanakkor 93 százalékban elejét vette a súlyos megbetegedés kialakulásának
ĀKülföldről hazatérő gyerekek körében alakult ki gócpont, ők az iskolában megfertőzték társaikat
ĀProvokációnak nevezte a palesztin miniszterelnök az izraeli nacionalisták felvonulását,a Hamász és a Ciszjordániát vezető Fatah tiltakozó akciót helyezett kilátásba
ĀOrbán Viktor a szoros izraeli–magyar együttműködés folytatását várja
ĀA kormányfő Magyarország támogatásáról biztosította a zsidó államot
ĀA Jobbra (Jamina) pártot vezető Naftali Bennett a bizalmi szavazás utáni percekben le is tette a hivatali esküt, így ő a zsidó állam tizenharmadik miniszterelnöke
ĀA Nagy Heródes idejéből származó épület mellett egy színház romjaira is rábukkantak
ĀA Munkapárt egykori vezetőjét választotta államfőnek a kneszet
ĀBenjamin Netanjahu megköszönte a támogatást, a magyar külügyminiszter pedig biztosította arról, hogy Magyarország a jövőben is hasonló álláspontot fog képviselni - VIDEÓ
ĀLondon támogatja a zsidó államot
ĀA zsidó államot elsőként elismerő Truman rá se ismerne a Demokrata Pártra – véli a New York Post
ĀLétrejött a tűzszünet – Izrael sikernek értékeli a Hamász elleni hadjáratát, mivel súlyos csapást mért a radikális palesztin szervezet katonai létesítményeire
ĀA megállapodás betartását Egyiptom felügyeli
ĀPártján belül is egyre többen úgy gondolják, hogy Netanjahu politikai hasznot akar a konfliktusból
ĀKorai még a vakcinaútlevélről beszélni, mondta Szijjártó Péter, aki szerint politikai támadás zajlik Andrej Babis ellen + VIDEÓ
ĀPolitikai pamflet helyett higgadt állásfoglalástsürgetett Szijjártó Péter külügyminiszter
Ā„Minden olyan megnyilvánulást elutasítunk, amely Izraelt teszi felelőssé a jelenlegi helyzet kialakulásáért”