Az Európai Bizottság visszavonta az olajársapka összegének csökkentésére vonatkozó javaslatot
ĀA lépés az unió legújabb Oroszország elleni szankciócsomagjának fontos eleme lett volna
Trump megszégyenítette a G7-es politikusokat
ĀAz amerikai elnök pillanatnyilag nem partnereket lát a fejlett gazdaságú országokban
G7: hiába gazdag nemzetek, egyelőre nem jutottak komoly megállapodásra
ĀAz ukrajnai konfliktusról nem adtak ki közös nyilatkozatot
Trump egy gúnyos megjegyzéssel földbe döngölte Macront
ĀWashington számára az ukrajnai háború csak egy, a többi megoldandó problémák közül.
A világ leggazdagabb országai szerint Izraelnek joga van az önvédelemhez
ĀIrán a regionális instabilitás és terrorizmus elsődleges forrása a G7 szerint
Meloni olyan mély megvetéssel fogadta Macront, hogy azt tanítani kellene + VIDEÓ
ĀAz olasz kormányfő és a francia elnök a G7-es csúcson találkozott
„Olimpiai békére” szólítottak fel a résztvevők
ĀAz ókori görög olimpiák idején bevett szokás volt, hogy a harcoló felek fegyvernyugvást hirdettek
A G7 vezetői a nukleáris program eszkalációja miatt figyelmeztették Iránt
ĀIrán azt állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál
Az állam- és kormányfői találkozón kiemelt téma az ukrajnai háború
ĀElső alkalommal a G7 történetében Ferenc pápa is részt vesz a pénteki ülésen
Kína élesen elítélte a G7-ek Pekinggel kapcsolatos álláspontját
ĀA G7 szerint Kína aláássa a globális stabilitást, Hua Csunying szerint a való világ agyát nem lehet átmosni és becsapni
Biden újabb 375 millió dolláros katonai segítséget jelentett be Ukrajnának
ĀLőszert, tüzérséget és páncélozott járműveket tartalmaz a megállapodás
Dühösek a hirosimai atomtámadás túlélői
ĀA G7-csúcs kiállt a nukleáris elrettentő erő fenntartása mellett
„Zelenszkij megígérte, nem vetik be az F–16-osokat oroszországi célpontok ellen”
ĀJoe Biden kijelentése arra utalhat, Washington mégis küld vadászgépeket Ukrajnának
Biden a Kínával szembeni közös fellépés fontosságát hangsúlyozta
ĀAz amerikai elnök szerint a fagyos amerikai–kínai kapcsolatokban nagyon hamar olvadás következhet be
A G7 vezetői rendíthetetlen egységet mutattak Ukrajna támogatásában
ĀVéget ért a csúcstalálkozó: a nukleáris fegyverek bevetésével való fenyegetést tűrhetetlennek tekintik a résztvevők
Az ukrán elnök a G7-ek támogatását kérte a kijevi béketervhez
ĀZelenszkij szerint az ukrán béketerv a racionalitás nyilvánvaló kifejeződése
Kína szerint elmúlt az idő, amikor néhány nyugati ország beavatkozhatott mások belügyeibe
ĀPeking úgy látja, hogy a G7-nek újra kellene gondolnia a tevékenységét, és irányt kellene változtatnia
Ezt írta Biden az amerikai atomcsapások emlékműjénél a vendégkönyvbe
Ā„A múzeum történetei emlékeztessenek mindannyiunkat arra a kötelezettségünkre, hogy a béke jövőjét építsük” – írta Biden
A G7-ek vezetői megingathatatlan támogatásukról biztosították Ukrajnát
ĀUrsula von der Leyen: Meg kell adni Ukrajnának az eszközöket ahhoz, hogy sikeresen megvédje magát
A G7-csoport tovább korlátozza Oroszország hozzáférését a nemzetközi pénzügyi rendszerhez
ĀA dokumentum ugyanakkor nem részletezi, hogy a G7-ek milyen szankciókat vezethetnek be
Hárman próbálják rávenni Bident, hogy megforduljon a kamerák felé + VIDEÓ
ĀKomikus pillanatok
