Bevethetik az orosz–ukrán háborúban is az új brit szuperfegyvert
ĀA teszt során egyetlen bevetéssel egyszerre két drónrajt – több mint száz drónt – sikerült nyomon követni, célba venni és lelőni
ĀA teszt során egyetlen bevetéssel egyszerre két drónrajt – több mint száz drónt – sikerült nyomon követni, célba venni és lelőni
ĀPekingnek akár 245 százalékos vámokkal is szembe kell néznie
ĀMeg akarja védeni a szólásszabadságot, amely szerinte Európában veszélyben van
ĀA húsvéti ünnepek alatt garantálják az állampolgárok védelmét
ĀIllegálisan dolgozza fel az iráni olajat
ĀTovábbra is feszült a viszony
ĀA rubel 38 százalékot erősödött az amerikai dollárral szemben
ĀAz elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül ötön nyomultak előre
ĀZelenszkij szerint Ukrajna egyre több fegyvert fog gyártani
ĀFőként energetikai létesítmények ellen, hiába az úgynevezett, ilyen jellegű támadást tiltó tűzszüneti megállapodás
ĀTovábbi egy évig nem köthetnek ki az Egyesült Államok kikötőiben
ĀA volt elnök szerint sosem volt ennyire megosztott Amerika, mint most
ĀAz ukrajnai háborúnak Afrika is a vesztesei közé tartozik
ĀA hekkercsoport már korábban figyelmeztetett
ĀA NATO-főtitkár hangsúlyozta, ez nem része a békeszerződésnek
ĀGiorgia Meloni másképp vélekedik, mint a legtöbb európai vezető
ĀÉvszázados rémtörténetek modern kiadásban
ĀElőször indítottak nagyszabású támadást ezen a területen
ĀA dánok a tervek szerint távol maradnának a frontvonalaktól
ĀA légitámadás Szumi, Odessza, Dnyipro, Kijev és Poltava megyében okozott károkat