Határidőt szab Donald Trump az orosz-ukrán konfliktus lezárására
ĀAz amerikai elnök 10-12 napot adott a békére
ĀAz amerikai elnök 10-12 napot adott a békére
ĀCserébe Phenjan technológiákat kap Moszkvától műholdak fellövéséhez és rakéták irányításához
ĀAkkora a bizonytalanság, hogy a Reuters még önmagának is ellentmondott
ĀOroszország a háború egyik legnagyobb összpontosított légicsapását hajtotta végre
Ā„Már nem egy olyan világban élünk, ahol a háborúk hivatalosan, nagy bejelentéssel kezdődnek"
ĀA francia miniszterelnök Európa sötét napjának nevezte az egyezséget
ĀA vizsgálat szerint a gyanúsítottak több mint 1,7 millió hrivnyát tettek el
ĀKitért arra is, hogy állítólag fegyvereket fogunk venni, több száz milliárd dollár értékben
ĀA feszültség túlmutat az orosz-ukrán konfliktuson
ĀAz ENSZ menekültügyi vezetője szerint az amerikai és az európai támogatások apadása fokozhatja a bevándorlást
ĀSzirszkij: már úton vannak az új légvédelmi rendszerek Ukrajna számára
ĀAz olasz kormányfő szerint a megállapodás „biztosítja a stabilitást”
ĀAz ukrán elnök reformoffenzívával feledtetné a korrupcióellenes szervek ellen intézett támadást
ĀA német kancellár szerint jó, hogy elkerülték a transzatlanti kereskedelmi kapcsolatok szükségtelen eszkalációját
ĀA támadás célpontja egy magas szintű egyeztetés volt, amelyre parancsnokok gyűltek össze
ĀOrosz és ukrán források szerint a dezertőrök száma a háború kezdete óta elérhette akár a félmilliót is
ĀAz olasz miniszterelnök egy újfajta, „követhetetlen” nacionalizmust teremtett
ĀMintegy 20 százalékkal csökken az amerikai űrügynökség létszáma
ĀUrsula von der Leyen: megállapodás született az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére
ĀMinden uniós árura 15 százalékos lesz a vám, a Trump által „világ legnagyobb üzletének” nevezett egyezség részeként
ĀAz USA kereskedelmi minisztere szerint Európának szüksége van a megállapodásra
ĀBiztonsági okokra hivatkozva a Kreml inkább nem rendezi meg a haditengerészeti parádét
ĀA Financial Times szerint az Auterion 33 ezer ütőképes rendszert szállít le Kijevnek amerikai szerződés alapján
ĀMoszkva felajánlotta, hogy rövid tűzszüneteket tartanának
ĀA rendelettel újabb orosz, kínai, iráni és emirátusokbéli cégeket sújtanak korlátozásokkal
ĀA szerb elnök szerint Szerbia nem változtat Moszkvával kapcsolatos politikáján, és elhatárolódott a miniszteri nyilatkozattól
ĀA külügyminiszter szerint a semlegesség nem elég a védelemhez Oroszországgal szemben
ĀMiközben a balliberális sajtó Magyarországon relativizálja a sorozások brutalitását, az RBK Ukrajina arról ír, hogy egy toborzó ismét megvert egy civilt