Megunták Szlovéniában a roma kényszerházasságokat
ĀNem szép népszokás hanem nettó kegyetlenség
ĀNem szép népszokás hanem nettó kegyetlenség
ĀEz az első olyan elismerés a cigányság körében, amely egy művész életművéhez kötődik
ĀMagyar cigánydelegáció is felkereste Ferenc pápa sírját
ĀA munkaalapú társadalmat tette a kormány a felzárkózás, az integráció alapjává
ĀA szakminiszter a cigány népirtás áldozataira emlékező, Piros esőt kortyolt a föld – Nyolcvan évvel ezelőtt című összművészeti előadás bemutatásakor tartott köszöntő beszédet
ĀRoberta Metsola: A történelem soha nem ismételheti meg önmagát
ĀAz idei zarándoklat az imádság évéhez kapcsolódik
ĀA roma művészet értékeit kiemelő, háromnapos programsorozat kezdődik május 24-én
ĀA romák a történelem során számos atrocitásnak voltak kitéve
ĀA Fővárosi Önkormányzat támogatásával hamarosan új helyszínre költözhet a Romano Kher roma kulturális központ, és cigány fiataloknak adnak gyakornoki állást
ĀSikere volt a a Máltai Szimfónia zenekarnak
ĀMagyarország legnagyobb cigány érdekvédelmi szervezete kiállt a miniszterelnök mellett
ĀA cigány közösség közülünk való és velünk él évszázadok óta - fogalmazott a miniszter az Együtt, szabadon - Magyar cigány hősök című vándorkiállítás megnyitóján
ĀA DK fasiszta tagozata a cigányság visszaszorítását tervezi Szegeden
Ā„A cigányság tisztában van a voksolás tétjével”
ĀSzékely János: Kinyújtott kézre van szükség
ĀA Lungo Drom elfogadhatatlannak tartja, hogy Brüsszel ismét megsérti Magyarország szuverenitását, folyamatosan támadja hazánkat, és ránk akarja erőltetni a bukott liberális ideológiáját
ĀFarkas Félix: A műhely megalakulásával a magyarországi cigányság régi álma vált valóra
ĀA projekt célja a területi hátrányok csökkentése, az egészségügyi fejlesztés, a gyermekjóléti intézkedések és a szemléletformálás
ĀLehetőséget és jó példákat kell biztosítani minden európai roma fiatal számára, hogy inspirálódva tenni akarjon roma és nem roma embertársaiért egyaránt - hangsúlyozta Járóka Lívia
ĀA Fidesz-KDNP fontosnak tartja a szegények és romák helyzetének javítását
ĀA zenekar egyedüli magyar fellépőként koncertet ad a világ legrangosabb világzenei eseményén
ĀEgyes roma családok nem merik gyerekeiket iskolába engedni, féltve testi épségüket
Ā„A kormány rendkívüli mértékben csökkentette a cigányság munkanélküliségét”