Fennakadásokra kell számítani a ceglédi, a szegedi és a lajosmizsei vasútvonalon
ĀGázolt a vonat Budapesten
ĀGázolt a vonat Budapesten
ĀA találkozó legeredményesebb játékosa a hazaiak francia-szerb légiósa, Ana Tadic volt
ĀA rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek
ĀA felújítás terveit a Triskell Építész Iroda készítette, amelynek vezető tervezőjével, az Ybl Miklós- és Pro Architectura díjas Horváth Zoltánnal beszélgettünk
ĀA baleseti helyszínelés miatt a Nyugati pályaudvar és Zugló között csak korlátozással, egy vágányon közlekedhetnek a vonatok
ĀCegléden és Kecskeméten is megkezdődött a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladékok gyűjtése
ĀCsodával határos módon vették észre a férfit, akinek már csak percei lettek volna hátra
ĀFokozatosan csökkennek a késések
ĀA létesítmény elsősorban sportcélokat szolgál, de otthona lehet közösségi eseményeknek is
ĀAz áldozat láthatósági mellény nélkül sétált éjszaka az út mentén
ĀSúlyos sérülésekkel vitték kórházba
ĀA gyermeket egy baleset után napokkal vitték csak kórházba, és ott derült ki, hogy szexuálisan bántalmazták
ĀMeghibásodott egy vasúti biztosítóberendezés
ĀA halálos gázolás Cegléd külterületén szerda hajnalban történt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján
ĀÓvodás és iskolás gyermekeket célzó fejlesztéseket adott át a Váci Egyházmegye
ĀA külső telephelyen működő rendelőt a kórházhoz költöztetik, a beruházáshoz több mint 4 milliárd forint áll rendelkezésre az Egészséges Budapest Programban
Ā„Hajrá, Földi László!” - hangsúlyozta közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szerdán + VIDEÓ
ĀHajrá, Földi László! Hajrá, Cegléd! - írta Orbán Viktor a közösségi oldalán + VIDEÓ
ĀA kormány 6,4 milliárd forintos támogatást nyújt a vállalat új ceglédi beruházásához
Ā„Hogy a Fidesz milyen erővel tud részt venni ebben küzdelemben, attól függ, hogy milyen támogatást kapnak a magyar választópolgároktól május 26-án”