Identitáserősítés a kistelepüléseken
ĀOrszágszerte hozzáférhetővé kell tenni a magyarságtudatot erősítő szolgáltatásokat
Hétéves kislányt abuzált a borsodi férfi
ĀA büntetett előéletű vádlott zsarolással próbálta elkerülni a lebukást – nem sikerült
A bodrogközi Bruck Edith is érintett az antiszemita támadásban
ĀA vandálok Alexsandro Palombo képzőművész alkotását becstelenítették meg, amelyen több ízben is szerepel a tiszakarádról számazó holokauszttúlélő író-költőnő
Czomba Sándor: Már több mint 21 ezren dolgoznak a Nyári diákmunka programban
ĀA kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatottság elérésén dolgozik
Rendőröket próbált megvesztegetni egy ittas borsodi sofőr, bűnügyi felügyeletbe került
ĀA rendőrök a felajánlott pénzt visszautasították, majd a férfit megbilincselték és előállították a rendőrkapitányságra
Ónos eső lehet szerdán Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
ĀA késő hajnali óráktól délnyugat felől – jellemzően kis mennyiségű – vegyes halmazállapotú csapadék érkezik átmeneti ónos esővel, amely a legtöbb helyen napközben esőbe megy át
Újabb vármegyékben jelent meg a madárinfluenza
ĀA hatóság intézkedett a mintegy hatezer állat felszámolásáról
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Magyarország új gazdasági motorjává válik
ĀLatorcai Csaba hangsúlyozta, a várostérség-fejlesztési program külön lehetőséget hordoz Miskolc számára
OMSZ: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is elindult az új, egységes ügyeleti rendszer
ĀA működés személyi feltételei is biztosítottak
Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást
ĀSzavazni reggel hattól este hét óráig lehet
Már nyolc településen veszélyes a levegő minősége
Ā„Kifogásolt” a levegő minősége Veszprémben, Székesfehérváron, Budapesten, Tökölön, Dorogon, Vácon, Kecskeméten, Szolnokon és Salgótarjánban
Százhatvanmillió forintból újult meg az aszalói óvoda és iskola
ĀNagy-Vargha Zsófia: Négyezermilliárd forint adó- és járulékbefizetés maradt a magyar családoknál az elmúlt 12 évben
Nyomorban élők helyzetével élt vissza a Jobbik ózdi jelöltje?
ĀFarkastól mindenképpen magyarázatot vár a közvélemény, vajon őt emlegették-e a videókban + VIDEÓK
„Mutassuk meg a baloldalnak, nem kérünk a kudarcos Gyurcsány-korszakból!”
ĀSzeptember 4-től Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is aláírható a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíció
