Győzött és őrzi vezető helyét a Napoli
ĀA hazai együttes az első félidőben háromgólos előnyt szerzett
Az Atalanta is biztosan BL-résztvevő
ĀA fővárosiaknak megszakadt az eddig 19 forduló óta tartó veretlenségi sorozata
Az FC Bruges és a Benfica is továbbjutott
ĀA labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutásért játszották le a rájátszás első körének visszavágóit
Bajnokok Ligája: Belgiumban került hátrányba az Atalanta
ĀA minimális előnyt jelentő, győztes gólt Gustaf Nilsson szerezte büntetőből a 94. percben
Olasz élvonal: az Atalanta ikszelt a Torinóval
ĀA BL-ben is érintett hazaiak nem bírtak a Serie A 11. helyén álló vendégekkel
Bajnokok Ligája: közel került a nyolcaddöntő az Atalanta számára
ĀAz alapszakasz hetedik fordulóját rendezik ma este
Továbbra is veretlen a sereghajtót legyőző Juventus
ĀA zebrák négy döntetlen után győztek ismét
BMV: A nagy trió góljaival győzött a Real Madrid
ĀA Bajnokok Ligája alapszakaszának hatodik fordulójában a Bellingham, Mbappé és Vinícius Júnior (BMV) alkotta trió lőtt gólt Bergamóban
Bajnokok Ligája: Döntetlen Bergamóban és Guingampban
ĀÉs a meccsdömping, a rangadók rangadója még csak most kezdődik...
Bajnokok Ligája: idegenben nyert az Atalanta és a Feyenoord is
ĀA BL új formátumában ligarendszerű alapszakaszt rendeznek, a 36 csapat egy tabellán szerepel, és valamennyi együttes nyolc mérkőzést játszik
Serie A: Az utolsó percekben mentett pontot az Atalanta
ĀA BL-újonc Bologna vendégeként ikszelt az EL-győztes az olasz labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szombat esti rangadóján
Serie A: A Torino legyőzte az El-címvédő Atalantát
ĀA magyar válogatott Horváth Krisztofert is foglalkoztató Torino 2–1 arányban tartotta otthon a három pontot
Serie A: Simán nyert az Atalanta és a Juventus
ĀAz Atalanta és a Juventus is sima sikerrel, négy, illetve három lőtt góllal kezdte az olasz labdarúgó-bajnokságot
Lookman mesterhármasával az Atalanta nyerte az Európa Ligát
ĀAz egész szezonban veretlen Bayer Leverkusen számára véget ért a tündérmese, míg a másik oldalon a 66 esztendős Gasperini mester csodát tett
A Juventus nyerte az olasz kupadöntőt
ĀA Zebrák 1–0-ra legyőzték az Atalantát a labdarúgó Olasz Kupa döntőjében szerda este Rómában
A Leverkusen és az Atalanta az Európa-liga döntőjében
ĀA Bundesligát már megnyerő, a Német Kupában is döntős Leverkusennek ez immár a 49. veretlen mérkőzése volt sorozatban
Serie A: győzött és már BL-szereplést érő helyen áll az Atalanta
ĀAz Európa-ligában elődöntős Atalanta 2–1-re nyert hétfőn a sereghajtó és már biztosan búcsúzó Salernitana vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában
Serie A: Győzött az Atalanta, ikszelt a Roma
ĀAz Európa-ligában egyaránt elődöntős két csapat között így két pontra csökkent a rómaiak előnye, de a bergamói együttes eggyel kevesebb meccset játszott
Klopp szerint az Atalanta megérdemelte továbbjutását
ĀKikapott a Liverpool, de még összekaphatja magát
