Navalnij a saját tárgyalásán sem volt ott, nem tudni, hol lehet
ĀA bírónak sem tudták megmondani, hol lehet Alekszej Navalnij és miért nem jelent meg a tárgyalásán
ĀA bírónak sem tudták megmondani, hol lehet Alekszej Navalnij és miért nem jelent meg a tárgyalásán
ĀAz Egyesült Államoknak a Közgyűlésben nincsen vétójoga –Washington most is a határozattervezet ellen szavazott Izraellel és nyolc másik országgal együtt – A tervezetet 153 tagállam támogatta, míg 23 ország tartózkodott
ĀA németek szeptemberben Manilában, a vb-elődöntőben 113–111-re verték az amerikaiakat, majd később megszerezték történelmük első vb-címét is
ĀA miniszterelnök egy videót tett közzé, amelyben azt mondta, igen, vannak nézeteltérések a Hamász utáni napokról
ĀA politikus kiemelte, az európai vezetés lapít, és az emberek megkérdezése nélkül az amerikai érveket visszhangozza
ĀA nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett átfogó tanulmányában közölte: 2023 egészére az eddigi prognózisában szereplő 2,5 százalék helyett 2,9 százalékos globális növekedést valószínűsít
ĀAz amerikai elnök többszöri nekifutásra sem tudott kimondani egy összeget, de legalább elszántan próbálkozott
ĀElvileg az orosz-ukrán háború csak egy jó ürügy volt nekik
ĀA Fehér Ház figyelmeztetett, hogy kimerülnek a pénzügyi források
ĀKitálalt a CIA volt elemzője
ĀE tárgyalások mozgatórugója nem Washington vagy Moszkva volt
ĀKövetelik, hogy három ország szigorítsa a tengeri szállítás ellenőrzését
ĀAz orosz elnök kiemelte, sokszor találkozott Kissingerrel, és megőrzi a legjobb emlékezetében
ĀA V–22 Osprey típusú repülőgép Jakusima szigetének repülőtere közelében zuhant a tengerbe
ĀA csomag orvosi és egészségügyi eszközöket, valamint élelmiszert tartalmaz, és a következő napokban két hasonló szállítmányt juttatnak el a palesztin területen élőkhöz
ĀA Kreml ukrajnai stratégiai veresége káoszhoz, esetleg Putyin lemondásához vezethet Oroszország határain belü
ĀA férfi első bírósági meghallgatása hétfőn lesz, a támadás indítékát egyelőre nem közölték
ĀNagyon elkeseredettek a demokraták
ĀA megalapozott gyanú szerint a férfi 2023 őszén Svájcban súlyosan bántalmazott három személyt, akik közül ketten bele is haltak sérüléseikbe
ĀA férfi, aki Ukrajnából próbált az országba jutni és először Puerto Rico-inak vallotta magát
ĀA világ, amelyben élünk, egy olyan konfliktus felé halad, amilyen még nem volt (nem is lehetett) az emberiség történelme során
ĀA Daily Caller hírportál méltatta a magyar családpolitikát
ĀAz Egyesült Államok által dominált, egypólusú világrend átalakulóban van
ĀAz idén februárban megfogalmazott politikai dokumentum 10 konkrét lépést vázol fel, ami irányt mutathat a mesterséges intelligencia és autonóm rendszerek felelősségteljes katonai felhasználása és fejlesztése felé
ĀA tanácsadó leszögezte: Izrael nem szállhatja meg újra a Gázai-övezetet, nem csökkentheti az övezet területét, nem telepíthetnek ki erőszakkal palesztin embereket
ĀTöbb mint egy év után találkozhat Biden és Hszi, a kínai elnök pedig hat év után először látogat Amerikába
ĀA szerencsétlenül járt gép típusával, az incidens pontos helyével és idejével kapcsolatban, valamint a gép személyzetének sorsáról nem közöltek részleteket