Nincsenek egyedül
ĀNehéz elhinni, hogy ég és föld egyként mozduljon meg az internetadó kapcsán, amelynek mértéke alig éri el két-három doboz sör árát.
A Szigeten az első nap elsősorban arról szólt, hogy mindenki megszokja az újításokat: a karszalagos fizetést, a re:poharat, amit, ha éppen megoldható, akkor vissza lehet vinni bármelyik italkimérő pultba, ahol kupont adnak érte (ha van), illetve arról, hogy a fesztiválozó felkészüljön az egyhetes bulira. A beléptetés abszolút simán ment, és a késő esti Nagyszínpad-koncertig igen szellős és kellemes volt az embertömeg mérete is.
ĀNehéz elhinni, hogy ég és föld egyként mozduljon meg az internetadó kapcsán, amelynek mértéke alig éri el két-három doboz sör árát.
ĀOkosan és intelligensen lépi át a határokat a muzsikus a legújabb lemezén
ĀBíró Zoltán: Soros György azt mondta, hogy szeretné anyagilag támogatni az MDF-et, és mi éppenséggel rá is szorultunk volna erre
ĀNagyon ideje volt már, hogy a Kossuth téri sortűz áldozatainak méltó emlékművet állítsunk.
Ā„Sütött a nap, több mint százezer ember figyelt rám odalentről, különleges pillanat volt”
ĀNyilván nagy dobásnak szánta a Népszabadság azt a Soros-interjút, amelyet múlt pénteken, azaz október 17-én közölt.
Ā„Az események újramesélése, a történelem személyessé tétele erősebbé és mélyebbé teheti a kapcsolatot a múlt és a jelen között”
ĀA kultusztárca vezetőjének fő bűne a Szovjetuniónak küldött hadüzenet volt, de minisztertársai közül ezzel csak őt vádolták meg
ĀTűrt és tiltott lengyel műveket mutattak be Budapesten, ezért is mentek szívesen ellenzéki magyar alkotók a Lengyel Intézetbe
ĀAz egyik legfontosabb érték, az új magyar önkormányzatiság alapjait is a rendszerváltozás nagy sodrásában kezdték el lerakni
ĀÁltalában hosszú út vezet a vereségig, és mindig van ebben a folyamatban egy fontos pszichológiai pillanat, amikor a vesztes mindent egy lapra akar feltenni.
ĀA hazai történelemtudomány szereplőinek jó része immár megkezdte a megkövesedett tévhitek és hamis tézisek lebontását
ĀCsak a kis falvak és közösségek tudnak a természettel kapcsolatban lévő embert is „termelni”, fizikai és kulturális értelemben
ĀBiszku Béla közölte Papp Lacival, hogy be kell fejeznie pályafutását: „Túl sokat keres, ilyen profi státus még a Szovjetunióban sincs”
ĀNem úgy vagyunk, mint az iskolában, hogy letöröljük a táblát és vége, eltűnik onnan a Norvég Alap neve is, amit az előbb írtunk oda.
ĀNem úgy vagyunk, mint az iskolában, hogy letöröljük a táblát és vége, eltűnik onnan a Norvég Alap neve is, amit az előbb írtunk oda.
ĀAmikor a kétezres évek vége felé utoljára Ukrajnában jártam, még mindig tartott az a szörnyű szegénység, amit korábban tapasztaltam ott.
ĀSinkovics Ferenc kicsit különös prizmán át vizsgálja Magyarország viszonyát az ukrán-orosz konfliktushoz.
ĀAmikor 1989 nyarán megkezdődtek a nemzeti kerekasztal-tárgyalások, az erősen megosztott állampárt vezetése már érezte, vége
ĀSzeptember 11-én lesz huszonöt éve annak, hogy Magyarország kinyitotta nyugati határát a keletnémet állampolgárok előtt
ĀMahler Titánja anno nem volt sikeres – Kocsis Zoltán elkerüli a csapdákat
ĀAz Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata a rendszerváltoztatásról szól
ĀHetvenöt esztendeje, 1939. szeptember 1-jén rohanta le Németország Lengyelországot – anglia és franciaország „furcsa háborúja”
ĀElindult valami a szűkös levegőjű hetvenes években, ami fiatalok tömegeit vezette vissza a magyar kultúra legősibb rétegeihez
