ĀA szociálliberalizmust álmodó értelmiség mindig és mindent megígért az elmúlt száz esztendőben: az egyenlőséget, a szabadságot és néha a testvériséget, bár utóbbival általában nem tudtak mit kezdeni
ĀA Momentumot bevették, Puzsért nem, a Jobbik pedig könyörög, hátha akad még egy helyecske a sokadik ellenzéki szereplőválogatáson, ezúttal a fővárosi kerületekben
ĀA valaha virágkorát élő, de egyre inkább a bomlás jeleit mutató Európa, amelynek megmaradásért szerencsére ma egyre többen küzdenek, nem más, mint a keresztény hagyományok organizmusa
ĀFélelmetes, sok fejű teremtmény kelt életre március 15-én, az ellenzéki összefogás. Kinézete nevénél sokkalta kellemetlenebb látvány, egy sérült testrészekből összeragasztott politikai torzóra hasonlít
ĀNehezen érthető az, hogy miközben az uniós elit vállvetve harcol minden kisebbség jogaiért, addig gőgösen félrenéz és retteg, mint ördög a tömjénfüsttől egy-egy nemzeti törekvés láttán
ĀSzép és kívánatos vágy, hogy több nő legyen a közéletben, de ez nem a balliberális tábor által hangoztatott, ám soha be nem tartott női kvóta segítségével fog megvalósulni
ĀA politikailag korrekt közbeszéd diktatúrája és a liberális hegemónia, kulturális és társadalmi értelemben ismét adott egy jókora pofont a normalitásnak
ĀA pártocska genezise már önmagában hordozta a politikai moralitás fenékbe billentését. Mert, ha néha a cél szentesíti is az eszközt, akkor is létezik egyfajta erkölcsi tartás
ĀAz ellenzék, amely az elmúlt években jobban utálta egymást, mint a Fidesz–KDNP-t, egybekelt. Történelmi frigy ez, amely kétségbeesésben, gyűlöletben és bizonyos külföldi érdekeket is felvállalva köttetett
ĀAz úgynevezett civilek, akik semmi hasznosat nem tesznek már, csak a kormányt támadják, szintén jól keresnek majd, mert továbbra is kitömi őket Soros valamelyik alapítványa
ĀKunhalmi odáig merészkedett, hogy azt mondta, sok mindent el lehet mondani a szocialisták elmúlt huszonkilenc évéről, de azt nem lehet állítani, hogy az MSZP ne lett volna demokrata