
MH
Minden újabb falat ezekből az ételekből, növelheti a korai halálozás kockázatát
ĀÉtelek, amiknél ritkán gondolunk arra, hogy ezzel akár az életünk hosszát is befolyásoljuk
Mávinform: új vasúti nyomvonal épül, addig pótlóbuszok járnak Debrecen és Nagykereki között
Ā"Kormányzati tervek szerint a térségben zajló munkahelyteremtő beruházásoknak jobban megfelelő, új nyomvonalat kap a 106-os vasútvonal"
A NASA szerint az Uránusz belülről izzik – mégsem olyan halott, mint gondoltuk
ĀÚj számítások szerint a titokzatos bolygó több hőt bocsát ki, mint amennyit a Naptól kap
Ősi emberek nyomaira bukkantak Törökországban
ĀTell Kurdu ősi települése a régió egyik legnagyobb őskori települése
Brazíliában szokatlan tárggyal a kezében született egy gyermek
ĀA brazil Neropolis városában szokatlan orvosi esetet rögzítettek
Elemészti a tűz Namíbia legismertebb nemzeti parkját
ĀJelentős ökológiai károkat okoztak a lángok
Az oroszok rejtélyes dolgokat kezdtek építeni
ĀA NATO tagállamaiban komoly aggodalmat keltenek
A Villarreal és a Monaco is az utolsó percekben mentett pontot
ĀMindkét csapat hazai pályán játszott 2-2-es döntetlent, előbbi a Juventus, utóbbi a Manchester City ellen
Ukrajnának nincs pénze cirkálórakétákra
ĀEgy korábbi hír szerint az új „ukrán rakéta” nagyon hasonlít az Egyesült Királyság Milanion FP-5 rakétájára
Bajt jelezhet, ha észleli ezt a tünetet, terjed az új Covid-variáns
ĀÚj aggodalomra adhat okot a koronavírus két új variánsa
A Gázába irányuló segélyszállítmányokat továbbra is blokkolják
ĀAz ENSZ kimaradt Trump gázai tervéből
Hiába vezettek, kikaptak Yamalék
ĀA katalánok szupertinije párszor megkeverte a francia sztárcsapat tagjait, de ezért nem járt pont
Robbanás rázta meg New Yorkot
ĀSzerdán reggel gázrobbanás történt a New York-i Bronx egyik társasházában
Kilenc halálos áldozata van az Ukrajnai villámárvízeknek
ĀÖzönvízszerű felhőszakadások sújtották Odesszát
Azonosítatlan drónok kémkedhettek németországi kritikus infrastruktúra után
ĀDrónokat észleltek a múlt héten Németország Schleswig-Holstein tartományában
Valaki hatalmas mázlival elvitte a Skandi főnyereményét
ĀMutatjuk a nyerőszámokat és a nyereményeket is
A lakhatatlan sivatagban talált 12 000 éves állatfaragványok rejtélye
ĀA kutatók életnagyságú sziklafaragványokat fedeztek fel tevékről, gazellákról és más állatokról
Kínai vadászgépek indulnak a brit hadihajó felé
ĀA Királyi Haditengerészet ezt kiképzési lehetőségnek tekinti, Peking "provokációról" beszél
Musk nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy egy másik bolygón fog meghalni
ĀDe még az is Amerika része lesz
A dán királyi pár vacsorára hívta Európa vezetőit Koppenhágába
ĀA dán királyi család példát mutat a párbeszéd terén
Bajnokok Ligája: Újra győzött a Qarabag
ĀA Fradit búcsúztató azeriek hibátlan mérleggel állnak két kör után
Izrael meg akarja állítani az aktivista flottillát, ha szükséges erőszakkal
ĀHadihajó Gáza mellett
A Hamász hajlamos elfogadni a békemegállapodást, ha Netanjahu kivonul Gázából
ĀTrump béketervét részben elfogadnák, de a palesztin szervezet több pontot is módosítana
Kreml: minimum butaság Moszkvát a zaporizzsjai atomerőmű támadásával vádolni
ĀPeszkov jogtalan vagyonelkobzásnak és lopásnak minősítette az EU-nak a befagyasztott orosz kintlévőségekkel kapcsolatos terveit
