
MH
Kína nyílt támadásra készül az Egyesült Államok ellen
ĀÍgy hergel Peking ellen a tekintélyes brit napilap
Ennyiért szöktetik a sorköteleseket Ukrajnából
ĀA most lefülelt bűnszervezet a Csap–Budapest nemzetközi vonatjárattal szállította Magyarországra a katonai szolgálat elől menekülőket
Netanjahu ismét megmenekült
ĀVáratlanul beteget jelentett az izraeli miniszterelnök elleni elfogatóparancs kiadását vizsgáló bírói testület egyik tagja
Már Németország is értheti, miért fontos a határvédelem
ĀAz idei év első kilenc hónapjában a szövetségi rendőrség 53 410 illegális belépést regisztrált
Kiderült ki készítette elő Zelenszkij „győzelmi tervének” titkos rendelkezéseit
ĀEz a terv csak a NATO-t löki az Oroszországgal való közvetlen konfliktus felé
Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik
ĀA franciákat, az izlandiakat, a portugálokat, de a németeket és még a svájciakat is magunk mögé utasítottuk
Fizetne a baltimore-i hídomlás felelőse
ĀA sajtó egy része orosz vagy kínai szabotázst sejtett mögötte, de műszaki hiba okozta a márciusi haváriát
A bélrák öt kevéssé ismert tünete, amit érdemes azonnal kivizsgáltatni
ĀSúlyos és gyakran halálos egészségügyi kockázatot jelenthet azok számára, akiknél diagnosztizálják
Embertelen körülmények az ukrán sebesültek között
Ā„Az embereket egyszerűen odaviszik a frontvonalról és hagyják meghalni”
A Nyugat felfedte Zelenszkij „győzelmi tervének” valódi célját
ĀKészül a második győzelmi terv
Megtört a jég Vilmos és Harry herceg kapcsolatában?
ĀEgy szenzációs nyilatkozat hozta lázba a brit királyi családdal foglalkozó sajtót és a közvéleményt
Moszkva már a NATO elleni válaszcsapásra készül
ĀVlagyimir Putyin jelezte, hogy a föderáció területe ellen nagy hatótávolságú fegyverekkel intézett támadások nem maradnak megtorlatlanul
Trump: „Az Egyesült Államok ma egy megszállt ország!”
ĀMichelle Obama dühös a választókra, akik nem értik, milyen veszélyt jelent a republikánus jelölt az országra
Ez a három ital különösen jót tesz a szívünknek
ĀNemcsak finomak, de fontos tápanyagokat is tartalmaznak
Megtört az ukrán hadsereg védelme
ĀOrosz jelentések szerint újabb település esett el Donyeckben
A MIND-diéta az elménknek is jót tesz
ĀA legtöbb diéta célja a súlyfelesleg minél gyorsabb leadása
Katalin és Vilmos felkészült, hogy átvegye a trónt
ĀA hercegné ismét teljes erőbedobással vesz részt királyi kötelezettségeiben
Kegyetlen időszak vár Európára
ĀKét hírhedt látnok is pusztító háborút jósolt 2025-re Európában
Emiatt érdemes a tojáshéjat a fagyasztóban tárolni
ĀEgy égető problémát a konyhában 30 másodperc alatt megold
Ettől az édességtől fulladnak meg a legtöbben a világon
ĀA tradicionális ízek mellett ma már számos modern változatban is elérhető
Módszerek a banán gyors érlelésére
ĀHa zöld banánja van, néhány nap alatt sárga banánt varázsolhat belőle
