Kormányalakítási tárgyalásokkal bízta meg Andrej Babist a cseh államfő
ĀA három pártnak együtt 108 képviselője lenne a 200 tagú új parlamenti alsóházban
ĀA három pártnak együtt 108 képviselője lenne a 200 tagú új parlamenti alsóházban
Ā„Azt hiszem, hogy többségben voltak azok, akik azt gondolták, hogy az ukrajnai háborút könnyebb lesz megoldani, mint a közel-keleti helyzetet"
ĀAmikor a kormány védi a magyarok érdekeit, szükséges, hogy a magyarok mögötte álljanak
ĀAz ukránok a cseh gyártmányú, FP-2-es típusú, pilóta nélküli repülőgépet is bevetik
ĀPutyin ellenben nagyon elégedett a fejlesztéssel
Ā"Ez a támogatás köszönet mindazoknak, akik hivatásukban nap mint nap a közösségért dolgoznak. Köszönjük!"
ĀErről a köztársasági elnök ad tájékoztatást
ĀAz újonc Salim Kamilah a magyar csapat eddigi legjobb eredményét érte el a kínai vb-n
Ā„Nincs itt semmi olyan, ami feszültséget okozhatna a Moszkva és Washington közötti kapcsolatokban” – mondta
ĀTajani úgy vélte, a nemzeti identitás teszi Európát erőssé
ĀIdeiglenesen Massimo Brambilla, a tartalékcsapat trénere veszi át a felnőtt keret irányítását
ĀSzijjártó Péter szerint az emberiség továbbra is a veszélyek korában él
ĀAz észak-koreai diplomácia vezetője október 26-tól 28-ig tartózkodik munkalátogatáson Oroszországban
ĀA bíróság jóváhagyta a gyanúsítottak háromhónapos előzetes letartóztatását
ĀA három állomáson kilencből kilenc hátúszószámban diadalmaskodott
ĀA tárca közlése szerint közülük 40-et a moszkvai régióban semlegesítettek, ebből 34 a főváros felé repült
ĀAz élcsoportban, a legjobb ötben egyik nemnél sem történt változás
ĀUgyancsak ajánlott a védőoltás az egészségügyi és a szociális intézményben dolgozóknak
ĀMindkét fél harci drónokat is bevet
ĀSpanyolország egyre inkább előtérbe kerül mint a latin-amerikai kokainmaffia európai belépési pontja
ĀEmlékeztetett arra, hogy a Hungary Helps Program 2024 elején nyitotta meg csádi irodáját
ĀAz államtitkár kijelentette, a magyar kultúra nem létezhet Érsemjén nélkül
ĀA vasárnapi találkozó előtt Trump is azt mondta, hogy elképzelhető valamilyen megállapodás Lulával
ĀTöltse le, aktiválja és használja a DÁP-ot ön is! - buzdított videójában Nyitrai Zsolt
ĀA PDK, az LDK, az AAK és a Szerb Lista képviselői is Albin Kurti új kormánya ellen szavaztak vasárnap
Ā"Az európai uniós többségnek nincs joga ahhoz, hogy tönkretegye egy tagállam gazdaságát"
Ā"Az orosz hadsereg történelmileg mindig irgalommal bánt a legyőzött ellenséggel. És ebből fogunk kiindulni"
ĀRészvétet nyilvánítottak az áldozat hozzátartozóinak, és objektív felelősséget vállalnak a történtekért
Ā"Számunkra az 1956-os forradalom hitvallásunk része"
