Radioaktív anyagot találtak japán cukorkákban
ĀAz atomerőművekben keletkező nukleáris hulladékban is fellelhető céziumot észleltek az édességben
ĀAz atomerőművekben keletkező nukleáris hulladékban is fellelhető céziumot észleltek az édességben
ĀEgy kórházat és egy iskolát érték a csütörtöki támadások
ĀA vezető törvényhozók olyan törvények elfogadására tettek ígéretet, mint a nemzetbiztonság, a vészhelyzetkezelés és egy atomenergiáról szóló törvény
ĀNigéria északnyugati régiójában az utóbbi években jelentősen megugrott a váltságdíj reményében elkövetett emberrablások száma
ĀA zöldenergia tárolása hozzájárul az energiafüggetlenség erősítéséhez, növeli a családok és vállalkozások ellátásának biztonságát
ĀA tüzet néhány perc alatt sikerült megfékezni, a tűz a társasház többi lakására nem terjedt át
ĀÉletfogytiglani szabadságvesztéssel büntetné a hazaárulást és a lázadást
ĀA Petr Fiala vezette kabinet szerdán döntötte el, hogy lemondja az idén tavaszra tervezett cseh–szlovák közös kormányülést
ĀHangsúlyozta, az óvodaprogram nagy előrelépés a magyar családok életében
ĀOsváth Richárd a magyar küldöttség első érmét szerezte a francia fővárosban
ĀA helyszínelés idején az egyik vágányon szünetel a forgalom
ĀAz osztrák expilóta Ferrari F512M típusú személyautóját 1995 áprilisában, a San Marino-i Nagydíj első időmérő edzése után lopták el ismeretlen tettesek
ĀAz olasz kormányfő szerint véget kell vetni az illegális migrációnak és az emberkereskedelemnek
ĀA kanyaró nagyon könnyen terjed, és megállításához elengedhetetlen a magas, legalább 95 százalékos lakossági átoltottság
ĀA 37 éves sztár korábban bejelentette, hogy félbeszakadt ausztráliai túrája után a katari fővárosban lép ismét pályára, csakhogy csütörtökön közölte, hogy nem vállalja a játékot
ĀA férfiak pénteken, magyar idő szerint 2 órakor kezdenek Kuba ellen, míg a nők szombaton 9 órakor, Spanyolország ellen mutatkoznak be
ĀMindkét járműbe beszorul egy-egy ember; őket feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek
ĀTavaly augusztusban Tasmania szövetségi állam kormánya az országban elsőként törvényben tiltotta meg a náci tisztelgést, a hétfőn hatályba lépett törvény országos szinten lesz alkalmazandó és betartandó Ausztráliában
ĀÉszak-Korea három új kémműhold felbocsátását, katonai drónok építését és nukleáris arzenáljának növelését ígéri 2024-re
ĀA diplomáciai képviselet személyzete nem sérült meg
Ā„Határozottan meg kell akadályoznia, hogy Tajvant bárki bármilyen módon elszakítsa Kínától”
ĀA 36 éves játékos 2011, 2015, 2018 és 2021 után immár ötödször azzal érdemelte ki az elismerést
ĀA „hazai baloldal és a brüsszeli bürokraták” arra akarják rávenni a magyar kormányt, hogy szüntesse azt meg
ĀAz indoklás szerint a Google nem távolította el felületéről a Moszkva által szélsőségesnek minősített tartalmakat
ĀHunyadi János példája arra tanít, hogy meg kell védenünk azt, ami a miénk
ĀA tüntetésen a belga civil társadalom számos szereplője részt vett
ĀAz előrejelzések szerint az eső és az erős szél Olaszország déli régiói felé tart
ĀA tervezet humanitárius tűzszünet elrendelésével biztosítaná a segélyszállítmányok eljutását a Gázai övezetbe
ĀA Himnusz 1844. augusztus 10-én csendült fel először az Óbudai Hajógyárban, a Széchenyi gőzhajó vízrebocsátásakor
ĀAggodalommal és fájdalommal követi figyelemmel az Izraelben történő eseményeket
