Szarvas Alexandra döntetlennel mutatkozott be
ĀA hajrában rohamoztak a magyarok, gólt viszont nem sikerült szerezniük, így be kellett érniük az egy ponttal
ĀA hajrában rohamoztak a magyarok, gólt viszont nem sikerült szerezniük, így be kellett érniük az egy ponttal
ĀA határozatra 28 ország szavazott igennel, 13 tartózkodott, hat pedig ellenezte
ĀAz egyház társadalmi tanításában teremtésvédelemről és nem egyszerűen környezetvédelemről beszél
ĀMoszkva óva intette Kijevet a zaporizzsjai atomerőmű megtámadására irányuló kísérlettől
ĀSzavai szerint a kormányablakok hálózata nemcsak az ügyintézés helyszíne, hanem az állam és állampolgár közötti kapcsolat új minőségének a kifejeződése
ĀA pedagógusok teljesítményértékelését az igazgató végzi évente a KRÉTA-rendszerben, első alkalommal 2025 nyarán
ĀAz intézet több mint száz magyar és idegen nyelvű könyvet, könyvrészletet és tudományos közleményt jelentetett meg
ĀAz észak-angliai Merseyside-ban 1912-ben született nyugdíjas könyvelő és volt postai alkalmazott Tinniswood 111 éves és 222 napos
ĀA magyar Perfect Fight Club és a kínai WLF szervezet együttműködésének köszönhetően 2019 után már másodszor kerül sor a két ország harcosai közötti gálára
ĀAz IRU az egyik legszélesebb körben ismert nemzetközi roma szervezet, amelynek ENSZ-akkreditációja és 58 tagországa van
ĀA fideszes polgármesterjelölt szerint Gyurcsány embereinek menniük kell
ĀTöbb repülőgépet is megsemmisítettek - Kárpátalján egy vallási vezetőt vettek letartóztatásba
ĀDoppingvétség miatt indítottak ellene eljárást
ĀA közép- és általános iskolás fiatalok a divatos, koffeintartalmú energiaitalokat akár napi rendszerességgel és korlátlan mennyiségben fogyaszthatják
ĀAz új belépők a leggazdagabb franciák sorába mind örökösök
ĀRugalmasabbá, átjárhatóbbá és versenyképesebbé vált a szakképzés rendszere
ĀA késői z generáció, valamint az alfa generáció gyors és drámai változáson megy át, döntően az internet, az okoseszközök és a közösségi média hatására
ĀA megvizsgált brazil őslakosok 84 százalékának vérében grammonként két mikrogrammnyi vagy azt meghaladó mennyiségű higanyt találtak
ĀPéntek délig már 25 pártot vettek nyilvántartásba jogerősen, az önkormányzati választásra 234 jelölőszervezetet, a nemzetiségi választásra pedig 61-et
ĀMás erdélyi városokkal ellentétben nem tartottak előválasztást
ĀA román társadalom évek óta szó nélkül tűri a gyűlöletkeltést és a magyarellenes kampányokat
ĀAz idei magyar EU-elnökség egyik fő célkitűzése lesz a Nyugat-Balkán bővítési folyamat felgyorsítása
ĀA Credipass becslése szerint a bankok 90 milliárd forint értékben helyeztek ki jelzáloghitelt márciusban
ĀAz eseményen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a csarnokban saját fejlesztésű, négyüléses repülőgépeket gyártanak majd
ĀA politikus emlékeztetett: Németország a 2022 októberétől földgázszállításra kivetett különadóját 2024-ben az eredeti érték háromszorosára emelte
ĀA kabinet által kiadott közlemény értelmében mostantól Izrael asdódi kikötőjéből az erezi átkelőn át is bejuthat segély az övezetbe
