Ausztráliában rajtol jövőre a Forma–1-es mezőny
ĀAugusztus 3-án pedig a Magyar Nagydíjért küzdenek meg a versenyzők
ĀAugusztus 3-án pedig a Magyar Nagydíjért küzdenek meg a versenyzők
ĀA Választási Manifesztumot április 19-én fogadja el a kormánypárt, ezután Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Millenárison
ĀA vasárnapig tartó nyolccsapatos tornán a két kvartett első két helyezettje jut tovább az elődöntőbe, ahol keresztbejátszanak az együttesek, végül a tornagyőztes szerez ötkarikás kvótát
ĀA Magyar Sajtófotó kiállítás június 2-ig tart nyitva a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban
ĀA magyar államfő Zelenszkijjel is találkozott
Ā„Az európai jólét érdekében erős, hatalmas gazdasági alapokat kell kiépíteni”
ĀA magyar válogatott csapatkapitánya a második félidőre állt be
ĀA nyilvántartásba bekerült a Tisztelet és Szabadság Párt, amelyet Magyar Péter vett át alapítóitól
ĀUlf Kristersson svéd miniszterelnök szigorú intézkedéseket ígért az országban garázdálkodó bűnbandák ellen
ĀKlaus Iohannis szerint Romániától független tényezők is hátráltatták a beszerzéseket
ĀA tárgyalási folyamat Moszkva részvétele nélkül értelmetlen
ĀAz erőteljesebb hatósági fellépés következtében egyre emelkedik a pedofil bűncselekmények miatt indított nyomozások száma
ĀKét 18 évesekből álló társaság között tömegverekedés tört ki
ĀAz új jogszabály szerint bizonyos cselekmények valamennyi tagállamban bűncselekménynek fognak minősülni
ĀA kiállítás az idő három aspektusát ragadja meg
ĀPölöskei Gáborné úgy vélekedett, a szakképzés nemcsak a jól képzett munkaerő megteremtését szolgálja
ĀA szejm pénteken a négy kormánypárti tervezet további vitára bocsátásáról fog szavazni.
ĀAz év második felében a magyar kormány határozhatja meg, hogy mi kerülhet napirendre az Európai Unió Tanácsában
ĀAz ENSZ egyeztetésével és közvetítésével végzik a munkát
Ā2024 márciusában folytatódott az infláció csökkenése, a fogyasztói árak éves összevetésben 3,6 százalékkal emelkedtek
ĀHa online elindították a beiratkozást, ezek után az iskolában a személyes ügyintézés csak pár percet vesz igénybe
ĀAz új brüsszeli szabályozás kétfajta kötelező kvótát akar bevezetni
ĀMegölte a barátját és az egyik gyerekét egy napfogyatkozástól megzavarodott asztrológus
ĀSzijjártó Péter szerint a kormány kész a finanszírozási és a technológiai oldalon is részt venni ebben projektekben
ĀA lengyel ellenzék szerint a lengyel kormányfő beleegyezhet az uniós menekültáthelyezési mechanizmusba
ĀA magyar labdarúgó-válogatott Debrecenben 18 órakor játszik
ĀA volt kormányfő szerint azonban a paktum a migrációs problémát nem oldja meg és rejtve magában foglalja a kvótákat is
ĀA két ország közötti űrkutatási együttműködés új fejezethez ért
