MH/ MTI
Trump „túllépte hatáskörét"
ĀA fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által bevezetett vámok többségét
Megmozdul a honvédség – elrajtol Magyarország legnagyobb hadgyakorlata
ĀHarckocsik, ejtőernyősök, repülők: a Magyar Honvédség és NATO-erők komplex műveletet hajtanak végre október közepéig
Fegyver a pápa látogatása előtt – összeesküvés vagy félreértés?
ĀEgy fegyveres ügy miatt tartóztattak le egy török férfit
Kreml: Az EU „terrorcselekmények” bűnrészesévé vált
ĀAz orosz külügy szerint Brüsszel felhatalmazta Kijevet energetikai célpontok támadására – Moszkva új törvényt is neonácizmusnak bélyegzett
Peruban 3800 éves békaszobrot találtak
ĀAz andoki világfelfogás szerint a békák a víz kultúrájához és az esők érkezéséhez kötődnek
Szorosabbra vonja gazdasági és védelmi együttműködését India és Japán
ĀJapán technológiai nagyhatalom, India pedig a „tehetség erőműve”
Ukrán elnök: diplomáciával nagyobb az esély a háború gyorsabb befejezésére
Ā„Trump sikert akar elérni saját maga és az Egyesült Államok számára” – mondta Zelenszkij
Macron ragaszkodik a hatalomhoz a politikai káosz közepette
ĀHiába fenyeget a bizalmi szavazás bukása és az utcára vonuló tömegek haragja, a francia elnök nem hajlandó lemondani
Marosvásárhely a nemzeti hűség bölcsője
ĀErdélyi származású közéleti szereplők vallottak magyar identitásukról és a szülőföld megtartó erejéről a Vásárhelyi Forgatagon
Eltávolítják a finn légierő valamennyi zászlajáról a horogkeresztet
ĀA kezdeményezés célja, hogy „korszerűsítsék a lobogón szereplő jelképeket oly módon, hogy azok jobban kifejezzék a légierő identitását”
Nincs több kivételezés: Harris védelme is lejárt
ĀDonald Trump az általános szabályokat érvényesítette
Csehország újra javasolni fogja, hogy korlátozzák az orosz diplomaták mozgását a schengeni övezetben
ĀA jelenlegi szabályozás aszimmetrikus és lehetőséget az orosz rendszernek, hogy visszaéljen vele
Ukrajna harmadszor támadta az olajvezetéket – Brüsszel hallgat
ĀEgyre többen ismerik el, hogy az ukrajnai háborúnak nincs katonai megoldás
Franciaország és Németország további légvédelmi eszközöket szállít Ukrajnának
Ā„Oroszország nem mutat szándékot arra, hogy leállítsa Ukrajna elleni agresszív háborúját”
Mráz Ágoston: A közvélemény-kutatások nem kampányeszközök
ĀA Nézőpont vezetője szerint a Fidesz előnye stabil vidéken, a Tisza népszerűségét pedig felfújhatják – a választás nem Budapesten dől el
Hubai Imre: Az innováció, az együttműködés és a pályázati források erősítik a kertészetek versenyképességét
ĀA Vidékfejlesztési Programban több mint 1300 termelői vízgazdálkodási projektet támogattak
Lázár János: Megnyertük a nyarat
ĀA miniszter szerint a Fidesz stabilitást, kiszámíthatóságot és családbarát jövőt kínál
Banki versenyfutás indul - ki nyeri meg az ügyfelek szívét?
ĀMozgásba került a pénzügyi szektor
Nagy János: A fiatalokon múlik, hogy magunk, vagy mások alakítják a magyar jövőt
ĀA kereszténység olyan kapcsolat, amelyen keresztül az ember részesülhet a mindenható isten végtelen erőforrásaiból
„Minden nagyhatalommal jóban kell lenni” – Magyarország új külpolitikai iránya
ĀWashington felé fordul a magyar jobboldal
Orbán Balázs: Magyarországnak kulcsország-stratégiában érdemes gondolkodnia
ĀA politikai igazgató szerint felelősségünk alakítani Európát
Navracsics Tibor: Az iskola küldetése, hogy olyan embert neveljen, akire rábízhatjuk a jövő Magyarországát
ĀA gyerekek esetében fontos, hogy jelöljenek ki célokat, alkossanak közösségeket – mondta a miniszter
Brit külügyminisztérium: a háború eszkalációja a kiterjedt orosz támadássorozat
ĀA kijevi EU-képviselet elleni támadás a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyását jelenti
Joao Cancelo újra a portugál keretben
ĀCristiano Ronaldóék jövő szombaton Jerevánban játszanak Örményországgal, ezt követően a magyarokkal
Tosin Kehinde távozik a Ferencváros labdarúgócsapatától
ĀA 27 éves nigériai szélső két bajnoki cím és 43 mérkőzés után nem a Fradiban folytatja pályafutását
A hálapénz eltörlésével a teljes egészségügy jobb irányba fordult
ĀA hálapénz az egészségügy legnagyobb rákfenéje volt
Gulyás Gergely: A mindennapi politikát legjobban a szuverenitáson keresztül lehet megérteni
ĀBrüsszel megpróbál például beleszólni az oktatásba is, és „soha fel nem merült, hogy nem tagállami hatáskör”
