Arisztotelész megmondta
ĀNem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy egy államforma elfogadottságát nem annak szervezeti milyensége, hanem a teljesítménye dönti el

ĀNem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy egy államforma elfogadottságát nem annak szervezeti milyensége, hanem a teljesítménye dönti el
ĀAz európai kultúra felszámolása folyik, a keresztény jelképek korlátozásával és egyre inkább az irodalmi művek és művészeti alkotások polkorrekt kritikájával vagy cenzúrázásával
ĀA globalizáció egyike azon homályos fogalmaknak, amelyeket a közgazdaságtan, még inkább a filozófia használ, hogy azután vég nélkül lehessen vitatkozni azok tartalmán és tartalmának megítélésén
ĀMostanában gyakran gondolok Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének arra a sorára, amely így hangzik: „Eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe”
ĀNincs olyan élőlény, amely ne küzdene fennmaradásáért, nincs olyan emberi közösség, amely ne akarná kultúráját, szokásait és legfőképp népességét fenntartani
ĀAngela Merkel negyedszer lesz Németország kancellárja, és Otto van Bismarck, Konrad Adenauer és Helmut Kohl után ő a negyedik német kancellár, aki ilyen teljesítményt tud felmutatni
ĀFallaci, azon túlmenően, hogy biztat, ne adjuk meg magunkat, nem ad receptet arra nézve, hogy ma mit tegyünk, hogy hazánkat, kultúránkat, Európát az iszlám terjeszkedéssel szemben megvédjük
ĀMég májusban történt, de máig ható hullámokat vetett az, hogy Aydan Özoguz, a német kormány szociáldemokrata integrációs minisztere kijelentette, hogy német kultúra nem létezik
ĀA gyengébben fejlett vagy a szuverenitásukat teljesen feladni nem akaró országoknak nem érdekük az eurozónába való belépés
ĀAz európai kultúra lebontásának egyik alapvető eszköze a bevándorlás támogatása
ĀMichael Rubens Bloomberg 1942-ben született Bostonban, egy Kelet-Európából bevándorolt zsidó család gyermekeként
ĀAmikor a népakarat védelme olyan súlyos ellenállásba ütközik, mint jelenleg, figyelnünk kell a potenciális szövetségesekre.
ĀHa egy politikai döntéshozó közgazdasági tankönyvet vesz a kezébe és arra építi gazdaságpolitikáját, nagy valószínűséggel hamarosan új munkakört kereshet
ĀA kezdeményezés jó lehetőség Közép-Európa számára, hogy viszonylagos függetlenséget szerezzen Európa nagyobb hatalmaival szemben
ĀTévékamerák erdeje figyelte, ahogy a riporterek benső David Attenborough-juk szerint közvetítették a két megfigyelt, Vlagyimir Putyin és Donald Trump testbeszédét
ĀEurópa egyesítésének gondolata a Római Birodalom felbomlása óta kísérti az európai uralkodókat, politikusokat és gondolkodókat
ĀHa Európa gyáva szembemenni a kultúrkommunista eszmékkel, a politikai korrektségel és a tőkés társaságok érdekeivel, akkor végül a terjeszkedő iszlám martaléka lesz
ĀJ. H. Retinger kétségtelenül ügyes pók volt, mert a Bilderberg-csoport hálóját úgy szőtte össze, hogy az még halála után közel hatvan évvel is kiválóan működik
ĀTalán már itt az ideje, hogy a nyílt társadalom koncepciójával és a koncepció prófétáival szembeszálljunk, amire a brüsszeli gazdasági fórumon elmondott Soros-beszéd jó alkalmat is kínál
ĀRockefellernek igaza van, hogy a világ bonyolultabb lett, de ez még nem indokolja, hogy a nemzetállamok szuverenitásukat nemzetek feletti erőknek adják át
ĀBacsó Péter ikonikus filmjében, a Tanúban a kémjelentést üregbőrbe varrva dobták a Dunában várakozó békaembereknek
ĀA terroristák által ellenőrzött területekről beáramló menekültek száma növekszik, emiatt a terrortevékenység is erősödik
ĀLegutóbb a francia elnökválasztás első fordulóján tapasztaltuk, hogy a hagyományos pártok képviselői együttesen is csak a szavazatok egynegyedét kapták
Ā„Mi a nyitott társadalom? Röviden, nyitottnak nevezünk egy társadalmat, ha az pluralista, ha tiszteli és óvja tagjainak autonómiáját, és ha a kritika szelleme hatja át
ĀA britek meg fogják találni a számításukat, a kilépés Európa számára lesz nagyobb veszteség, és nem csak a presztízs miatt
