
Kruppa Géza
Mozgalmi múlt újratöltve
ĀEgy kiszivárgott titkos hangfelvétel szerint a DK – követve a régi munkásmozgalmi hagyományokat – illegalitásba készül vonulni
Gyűlölni bolondulásig
ĀA globalista erők és a nemzeti pártok közötti küzdelem Dávid és Góliát viadalának tűnhet, ám Dávid parittyája magában rejti a hazához kötődő lelki viszonyulást
Hulladékgyűjtő
ĀJapán mintát követve nálunk is indokolt lenne olyan éjszakai bár nyitása, ahol a napközben elszenvedett kudarcok, kisebb-nagyobb méltánytalanságok orvoslására gyógyírként szemrevaló hölgyek dicsérgetik a betérőket
Szárnyaszegett vészmadarak
ĀBöki a ballibek csőrét, hogy már a gólyák is felülnek a szárnyaló gazdaságról szóló populista kormánypropagandának, és a tavasz leheletével sorra hazatérnek
Farsangi mocorgás
ĀMostanság különféle fondorlatokkal nap nap után próbálkoznak kimenekíteni a Fidesz karmaiból az országot, de kísérleteik kudarcot vallanak és egyelőre úgy járnak, mint Kunhalmi Ágnes a csukott ajtóval
Lökdösők és lököttek
ĀAz MTVA-székház előcsarnoka világot jelentő deszkáin fellépő ellenzéki képviselők mernek nagyot álmodni
Luca napja elé
ĀA kalendárium december 13-át, Luca napját a boszorkányok elleni gonoszjáró napként tartja számon
Őrangyal a Szemlőhegyen
ĀA karácsonyi bevásárlási roham startját jelző fekete pénteki harsonaszó az idén egybecsengett a tűz martalékává vált Teréz körúti DK-iroda feltámadását serkentő adománygyűjtés beindulásával
Sarokba szorított hajléktalanok
ĀA tomboló orbáni diktatúra legújabb megszorításaként október 15-től hideg éjszakákon tilos a szabad ég alatt megfagyni
Bem apó beintett
ĀA szobornál demonstráló jóember és a felszólaló politikusok is kívülről várják a segedelmet a kormány megbuktatásához
Sargentini-jelentés – titkos feljegyzések
ĀA holland európai parlamenti képviselő kézzel írott vázlataiból az is kiolvasható, hogy a politikus milyen tudományos alapossággal készült fel a Magyarországot elítélő dokumentum összeállításához
Szoborcsere
ĀA Kossuth tér megújítása során eddig is felhördülést váltott ki egy-egy szobor elmozdítása
Csillaghullás
ĀAz augusztusi csillaghullás káprázatos természeti jelenség, az idén már április nyolcadika után meg lehetett figyelni
Több a kullancs, de kevesebb az általuk okozott betegség
ĀEgy magyar kutató felfedezte, hogy az agyvelőgyulladást terjesztő vírus nem a vér által jut el a megcsípett testrészből az agyba, hanem a bőr idegrendszerének közvetítésével
Ez a harc lesz a legvégső
ĀA költözés alatt morális és szellemi leépülésünk zavartalanul folytatódik! – e felirat is állhatna a Villányi úti konferencia-központban kialakítandó legújabb MSZP-pártközpont ajtajára kitűzött cédulán
Mézet a medvéknek!
ĀAz altató lövés döreje messzire elhallatszott, felriasztotta a nemzetközi közvéleményt.
Európa-szerte egyedülálló az ökosziget
ĀKörnyezetbarátok édenkertje: biozöldség, ökoturizmus a Szentendrei-szigeten, ahol homok a legjobb vízszűrő
Stop Budapest!
ĀMásik civil szervezet a városok szépségrangsorában a dobogóról leszorult településekért szolidaritást vállalva egyórás figyelemfelkeltő éhségsztrájkot hirdetett délután négy és öt óra között
Dr. Bubó és az éretlen tüntiző
Ā„Az egyetlen bűn, amelyet az éretlen ember nem képes megbocsátani, a véleménykülönbség.”
No-go zóna a Hárshegyen
ĀAz intézmény hajdani ápoltja egy verőfényes kora reggel átmászott a bezárt OPNI kerítésén – áll az el nem készült friss rendőrségi jelentésben
Abszurd Egri csillagok
Ā„Az iszlám sereg nem jelent valós veszélyt, a török ifjak munkát keresve sereglettek össze”
