ĀVisszavezetné a jobboldalra pártját a német Kereszténydemokrata Unió új elnöke, aki erős ellenzéki szerepre készül, és már első beszédében a kancellárt bírálta
ĀA kancellári hivatal nem fogja átengedni a fontos, Európát érintő döntések meghozatalát a zöldpárti Baerbocknak – mondta lapunknak Bauer Bence, a Magyar–Német Intézet igazgatója
ĀAz ellenzéki pártok felelőtlenséggel vádolták meg a helsinki vezetést, miután felmerült, hogy az okmányok nélkül érkezett migránsok tartózkodási engedélyt kaphatnak
ĀEurópa csak akkor lehet erős, ha az unió komolyan veszi alapértékei, kiváltképpen a jogállamiság védelmét – mondta az új német külügyminiszter Brüsszelben
ĀElmélyülhetnek a törésvonalak az unióban az Olaf Scholz vezette leendő kabinet terveinek megvalósulásával, a CDU szerint a baloldali pártok javaslatai ösztönzik a migrációt
ĀPeking bízik az együttműködés folytatásában Berlinnel, ugyanakkor arra figyelmeztette az alakuló kormányt, hogy ne avatkozzon bele más országok belügyeibe
ĀMeghívót küldhet a bevándorlóknak az alakuló baloldali kormánykoalíció, amely színesebbé tenné a közéletet, valamint egyszerűsítené a családegyesítések folyamatát
ĀMegegyeztek programjukról a kormányzásra készülő német pártok, a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek legális migrációs útvonalakat hoznának létre
ĀA nyomás enyhülése ellenére továbbra is feszült a helyzet a lengyel–fehérorosz határon,kétezer bevándorlót egy őrzött raktárcsarnokba vittek, több száz iraki hazatért
ĀTartják a menetrendet a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek, a vitás kérdések ellenére hamarosan lezárulhatnak a pártok közötti tárgyalások az együttműködésről
ĀA német CDU történetében először a párt négyszázezer tagja is beleszólhat abba, ki legyen a kereszténydemokraták következő elnöke, de a végső szó a delegáltaké marad
ĀA német kancellár szerint az EU-s források befagyasztása helyett Brüsszelnek tárgyalnia kellene Magyarországgal és Lengyelországgal a problémák megoldása érdekében
ĀArmin Laschet távozása után Hendrik Wüst észak-rajna–vesztfáliai közlekedési miniszter lehet a kormányfő és a kereszténydemokraták vezetője a nyugati tartományban