Sport

Visszacsábítaná Ronaldót a United

Labdarúgás. Xavi remek katari ajánlatért mondhat búcsút a Barcelonának

Átigazolási csúcsot döntene a nyáron a Manchester United, ha sikerülne visszavásárolnia a Real Madridtól a portugál világsztárt, Cristiano Ronaldót.

16o
Ronaldo, Xavi (Fotók: Reuters/Gustau Nacarino, Susana Vera)

A Daily Express híre szerint a manchesteriek nem sajnálnák a pénzt arra, hogy visszavegyék azt a játékost, aki 2008-ban BL-győzelemhez segítette őket. Nem kevesebb mint 80 millió fontot (109 millió euró) kínálnának, CR-nek pedig évi 19 milliót ajánlhatnak (euróban), vagyis megadnák azt a fizetést, amelyet jelenleg folyósít számára a Real.

A csatár korábbi nyilatkozataiban nyitva hagyta a lehetőséget a visszatérésre, és ha nem úgy sikerül számára a szezon, ahogyan azt képzelte, könnyen előfordulhat, hogy harmincévesen új klubot keres magának. A Real szurkolóival egyébként nem éppen felhőtlen a viszonya mostanság, elég csak arra emlékezni, hogy kifütyülték a Schalke elleni BL-vereségkor. Ronaldót egyébként 2018 nyaráig köti szerződés a Realhoz.

A nagy konkurensnél, a Barcelonánál is sztárjátékos eligazolásáról beszélnek. Xavi távozásáról röppentek fel hírek, amelyeket nem kommentált Ivan Corretja, a Barca világ- és Európa-bajnok futballistájának ügynöke. A játékmesterről azt beszélik, hogy a következő szezontól három éven át a katari al-Szadd együttesét erősíti majd, idényenként tízmillió euróért, nagyjából hárommilliárd forintért.

A 35 éves középpályás 1998-ban mutatkozott be a Barcában, azóta – klubrekordot jelentő – 751 alkalommal öltötte magára a gránátvörös-kék mezt. A spanyol válogatottban 133 mérkőzésen lépett pályára, s kereken száz alkalommal hagyta el győztesen a gyepet. Nála többször csak Iker Casillas kapus szerepelt a nemzeti tizenegyben.