Sport

Világméretű doppingcsalás

Általában vérátömlesztéssel és EPO-val próbálkoznak

Minden eddiginél nagyobb doppingolást leplezett le az atlétikai versenyeken a német közszolgálati csatorna, az ARD és a brit Sunday Times.  

Aki kicsit is otthon van ebben a sportágban, az tudja, sejti, hogy komoly eredményt nagyon nehéz elérni egy kis „tuningolás” nélkül. Egyeseknek talán nem is meglepetés, hogy a tanulmány szerint 2001 és 2012 között a világversenyeken minden harmadik érmesből egy gyanús mintát produkált. A két médium közös tényfeltáró anyagának alapját, nem kevés, tizenkétezer vérminta szolgáltatta, amelyet összesen ötezer atlétától vettek, s közülük nyolcszáz doppingolt, ráadásul a többségük éremszerző volt. A 2012-es londoni olimpián tíz érmet szerezhetett feltehetően tiltott szert használó atléta. De volt olyan döntő is, ahol mindhárom dobogós gyanús mintákat produkált.

A cikkből kiderül, hogy a világ doppingközpontja egyértelműen Oroszország, itt az atléták nyolcvan százaléka doppingol, de Kenya is az élvonalhoz tartozik, náluk tizennyolc érmet szerzett sportoló doppingolt. Általában vérátömlesztéssel és EPO-val próbálkoznak, hogy növeljék a vörösvérsejtek számát. A bizonyítékok elképesztő méretű csalásra engednek következtetni, és ezt a világ legnagyobb versenyein, a világ legjobb sportolói követték el. Ugyanakkor korunk két szupersztárja, Mo Farah és Usain Bolt mintáiban semmi rendelleneset nem találtak.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke, Sir Craig Reedle elmondta, még őket is megdöbbentették a következtetések. Arról beszélt, hogy rengeteg sportolót érintenek a most megfogalmazott vádak, utána kell járni az esetnek, mégpedig a lehető leghamarabb. Sokak szerint alapjaiban rázhatja meg az atlétika- és a sportvilágot a most napvilágra került tényfeltáró anyag.