Sport

Vettel nyerte a jubileumi futamot

Ütközések, defektek, izgalmas helycserék tarkították a jubileumi Magyar Nagydíjat

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája győzött vasárnap a jubileumi, 30. Magyar Nagydíjon a Hungaroringen.

vettel3
Bianchira emlékeztek a rajt előtt

A múlt pénteken elhunyt Jules Bianchira emlékeztek a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, amikor a vasárnapi futam rajtja előtt 15 perccel egyperces csenddel adóztak a résztvevők a franica pilóta emlékének. Jules Bianchi családja részt vesz a megemlékezésen. Édesanyja, édesapja és testvérei érkeztek Magyarországra az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone meghívására.

A Hungaroring rajtrácsa előtt kiterített vörös szőnyegen a Marussia 25 évesen életét vesztett pilótájának családja egyesével fogadta a mezőny versenyzőinek részvétnyilvánítását, ezt követően mindenki körbe lehelyezte bukósisakját, a végén pedig a francia sportoló fejvédője került középre.

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton sisakján és autóján egyformán egy-egy felirat olvasható majd a jubileumi futamon, ezzel tiszteleg a 25 éves korában elhunyt versenyző előtt. Hamilton mellett több versenyző is hasonlóan emlékezik majd a francia pilótára.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn jelentette be, hogy nem adják ki többet a Bianchi által használt 17-es rajtszámot a Forma-1-ben, ezzel tisztelegve a francia versenyző előtt. A tavaly bevezetett szabály szerint a pilóták választhattak maguknak rajtszámot, amelyet a pályafutásuk végéig használnak.

Jules Bianchi tavaly október 5-én a Japán Nagydíjon szenvedett balesetet, amikor nekicsúszott a német Adrian Sutil autóját mentő darunak. November közepéig a jokkaicsi Mei kórház intenzív osztályán ápolták, majd miután képessé vált az önálló légzésre, a nizzai egyetemi kórházba szállították. Megműtötték, majd kómába esett. Haláláról családja múlt szombaton értesítette a nyilvánosságot, kedden szülővárosában, Nizzában helyezték végső nyugalomra.

Varga Mihály: az a cél, hogy itt tartsuk a versenyt
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországnak az a célja, hogy hosszú távon Mogyoródon tartsa a Forma-1-es futamot.
A politikus vasárnap a 30. Magyar Nagydíj helyszínén azt mondta, ahhoz, hogy a száguldó cirkusz még sokáig ellátogasson minden évben Magyarországra, az is kell, hogy a pálya időről időre megújuljon.
"Ennek megfelelően már tavaly is zajlottak különböző fejlesztések a Hungaroringen, a kormány ezt szeretné folytatni hosszú távon" - jelentette ki a miniszter, aki szerint óriási érték, hogy a Forma-1 már 30 éve folyamatosan ellátogat Közép-Európába. "Különböző számítások és könyvvizsgáló cégek bizonyították már, hogy a befektetett pénznek az öt-hatszorosát hossza vissza évente ez a verseny, de ahhoz, hogy a továbbiakban is rendszeresen legyen Forma-1-es futam Magyarországon, a kereskedelmi jogokat birtokló Bernie Ecclestone-nal egyetértésben fejlesztésekre van szükség".
A Hungaroring vezetői által elkészített, három évre szóló, 25 milliárd forint értékű fejlesztési csomagról a nemzetgazdasági miniszter azt mondta, az elsődleges cél, hogy a Magyar Nagydíj látogatottsága fennmaradjon, vagy ha lehet, növekedjen, s lehetséges az is, hogy a pályán is lesz olyan módosítás, amely a későbbiekben izgalmasabbá teheti a mogyoródi GP-t.
"Ahhoz azonban, hogy további részleteket osszunk meg a nyilvánossággal a fejlesztésekkel kapcsolatban, Bernie Ecclestone jóváhagyása, beleegyezése is szükséges" - nyilatkozta Varga Mihály, akit egy rövid boxlátogatás erejéig vendégül látott a világbajnoki címvédő Mercedes istállónál Niki Lauda, a csapat ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnöke.