Sport

Vb-vel vezetik fel az Eb-t Debrecenben

Kosárlabda. A magyar-román Eb előtt beiktatnak egy U 18-as vébét is

A magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság felvezető eseményeként július 4-e és 7-e között 3x3-as U18-as kosárlabda-világbajnokságot rendez Debrecen.

Becsky István, a vb szervezőbizottságának elnöke a keddi budapesti sajtótájékoztatón kifejtette: az utcai kosárlabda háromfős változatának tornáján mind a nőknél, mind a férfiaknál 24-24 ország képviselteti magát. A tornát a debreceni Nagytemplom előtti területen bonyolítják le.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke hangsúlyozta, a 3x3-as kosárlabda ma már elemi része a sportágnak, s elsősorban azért fontos, mert a gyerekekkel leginkább ezen keresztül tudják megszerettetni a játékot. Hozzátette: a tavalyi ifjúsági olimpián negyedik helyen végzett lány csapatot az első nyolcba, az ugyanott 12. helyezett fiúkat a 12-16. helyre várja.