Sport
Van út a börtönből az elnöki székbe
Labdarúgás. Uli Hoeness és a Bayern München is győzött a hétvégén, de a csapat egyelőre Gulácsi Péterék mögött áll a tabellán

Az egykori világbajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes Uli Hoeness 2009-ben került az elnöki posztra, mégpedig a székben másfél évtizeden keresztül ülő legendát, Franz Beckenbauert váltva. Regnálása első öt éve a Bayern történetének egyik sikerkorszakát hozta, különös tekintettel a Jupp Heynckes irányításával elért triplázásra. Hoeness okkal gondolhatta, hogy majdan úgy köszön le a tisztségről, hogy talán a három óriást, Kurt Landauert, Wilhelm Neudeckert és a „Császárt” ebben is követve az egyesület tiszteletbeli elnöke is lehet. Ám karrierje – finoman fogalmazva is – megtört, miután adócsalását szankcionálva letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Majd 2014 végén kijött a börtönből, s azonnal felkereste a Säbener Strassén a főhadiszállást. Erre a pillanatra emlékezett az egykori játékostárs, a mostani ügyvezető, Karl-Heinz Rummenigge, az Uli Hoeness újraválasztását bejelentő, személyes hangú beszédében: „Soha nem fogom elfelejteni az arcodat, a szemedet, amikor 2015. január 2-án visszatértél közénk, a Säbener Strasséra. Azok mindent elárultak. Mindent lehetett látni rajtuk, Uli, abból, amin keresztülmentél. Mind tudjuk, milyen nehéz idők állnak mögötted, ezért is vagyunk boldogok, hogy újra elfoglalod megérdemelt elnöki széked.”
A jelek szerint mindenki megbocsátott Uli Hoenessnek, a 64 éves nagy visszatérőt 6986 igenlő, 108 nemleges és 58 érvénytelen szavazattal választották újra a Bayern München első emberének. Visszatérése a két vereség (egy a Bundesligában, a Borussia Dortmund, egy pedig a BL-ben, az FK Rosztov ellen) után győzelmet hozott. A bajorok megnyerték a Bayer Leverkusen elleni rangadót – más kérdés, hogy némi játékvezetői segítséggel: Javi Martínez kezezése után a bíró nem adott büntetőt a Leverkusennek. A Bayern így tartja a lépést a továbbra is remeklő RB Leipziggel, Gulácsi Péter csapatával, s három ponttal megelőzi a nagy napot kifogó Huszti Szabolcs csapatát, az Eintrachtot. A frankfurtiak – egyebek mellett a magyar szélső góljának köszönhetően – megtették azt, amiről a Bayern csak álmodott: legyőzték a Borussia Dortmundot.
Bundesliga 1, 12. forduló. Freiburg-RB Leipzig 1-4, Bayern München-Bayer Leverkusen 2-1, Mönchengladbach-Hoffenheim 1-1, Köln-FC Augsburg 0-0, HSV-Werder Bremen 2-2, Ingolstadt-Wolfsburg 1-1, Frankfurt-Dortmund 2-1, Schalke–Darmstadt 3-1, Hertha BSC-Mainz 2-1.
Az élcsoport: 1. RB Leipzig 30 pont, 2. Bayern München 27, 3. Hertha 24, 4. Eintracht Frankfurt 24
Premier League, 13. forduló: Chelsea-Tottenham Hotspur 2-1, Hull City-West Bromwich Albion 1-1, Leicester City-Middlesbrough 2-2, Liverpool FC-Sunderland 2-0, Swansea City-Crystal Palace 5-4, Burnley-Manchester City 1-2, Watford-Stoke City x-x, Arsenal-AFC Bournemouth 3-1, Manchester United-West Ham United 1-1, Southampton-Everton 1-0.
Az élcsoport: 1. Chelsea 31 pont, 2. Liverpool 30, 3. Manchester City 30, 4. Arsenal 28.
Serie A, 14. forduló: Empoli-AC Milan 1-4, Torino-Chievo 2-1, Palermo-SS Lazio 0-1, Bologna-Atalanta 0-2, Cagliari-Udinese 2-1, Crotone-Sampdoria 1-1, Genoa-Juventus 3-1, AS Roma-Pescara (lapzárta után ért véget), SSC Napoli-Sassuolo, Inter-Fiorentina (mindkettő hétfőn).
Az élcsoport: 1. Juventus 33, 2. AC Milan 29, 3. Lazio 28, 4. Atalanta 28.
Primera División, 13. forduló: Sevilla-FC Valencia 2-1, Espanyol-Leganés 3-0, Real Madrid-Sporting Gijón 2-1, Málaga-Deportivo La Coruna 4-3, Eibar-Real Betis 3-1, Villarreal-Alavés 0-2, Osasuna-Atlético Madrid 0-3, Celta Vigo-Granada, Real Sociedad-FC Barcelona (mindkettő lapzárta után ért véget), Las Palmas-Athletic Bilbao (hétfőn).
Az élcsoport: 1. Real Madrid 33, 2. Sevilla 27, 3. Barcelona 26 (12).
