Sport

Utólagos engedély Hosszúnak

Úszás. A MOB is részt venne a béketeremtésben

Nem tájékoztatta a szövetséget és nem kért versenyengedélyt Hosszú Katinka, s így Kiss László szövetségi kapitány is csak a világbajnok Facebook-oldaláról értesült arról, hogy a versenyző és edzője már Austinban tartózkodik, ahol pénzdíjas versenyen indulna.

Ahhoz, hogy Hosszú Katinka elindulhasson Austinban az Arena Pro nevű pénzdíjas versenysorozat második állomásán, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) versenyengedélyére is szüksége lehet. A szövetség közleménye szerint a világbajnoknő vasárnap utazott a tengerentúlra, versenyengedélyezési kérelme – a menedzsere révén – hétfőn érkezett meg a szövetségbe. A szakvezetés kényszerhelyzetbe került: ha megadja a versenyengedélyt, akkor igazolja, hogy Magyarországon egy kiemelkedően sikeres sportoló bármit megtehet. Ha nem adja meg – és amennyiben az Arena versenysorozat rendezői megkövetelik a startengedélyt –, akkor a MÚSZ a legjobb szándéka ellenére is kárt okozhat a legeredményesebb magyar versenyzőnek, mint ahogy a verseny rendezőinek is.

Mindezek ismeretében Magyar Úszó Szövetség úgy döntött: bár a versenyzőnek a versenyengedélyt még az austini meghívás elfogadása előtt illett volna megkérnie, a kialakult hidegháborús helyzet mielőbbi békés megoldása érdekében a versenyengedélyt megadja – ha azt Hosszú Katinka Austinból megkéri a szövetségi kapitánytól.

Néhány média mindezt zsarolásnak minősítette, pedig ez csak egy alapvető követelmény minden sportoló számára. Még ha a világbajnoknő edző férje, az amerikai Shane Tusup azt is hiszi, hogy rájuk a szabályok nem vonatkoznak.

A szakvezetés örömmel és köszönettel fogadta Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének törekvését, hogy egy asztalhoz ültesse Hosszú Katinkát és Gyárfás Tamást, a szövetség elnökét. A sportág vezetése reméli, legalább a MOB tájékoztatást kapott arról, Hosszú mikor lesz újra Magyarországon, mert a sportági szövetségben ezt senki sem tudja.


Széles Sándor ismét együtt Gyurtáékkal

Tegnap ünnepelte hatvanadik születésnapját Széles Sándor úszóedző, akit délelőtt a Magyar Úszó Szövetségben ünnepségen köszöntöttek. Délután pedig újra munkába állt a Komjádi uszodában. Az Újpesti TE úszóműhelyének vezetőjeként elkezdte az edzéseket leghíresebb tanítványával, Gyurta Dániellel, hogy a 200 méteres mellúszás olimpiai bajnoka a nyáron Rióban megvédhesse címét. Széles Sándor, az egyik legsikeresebb magyar úszóedző tavaly betegedett meg súlyosan, a nyári kazanyi világbajnokságon kórházba került, s csak többnapos ápolás után engedték haza, itthon pedig hónapokig tartó rehabilitációt követően mostanra jött rendbe. (MH)