Sport

Újabb csapást mértek a FIFA-maffiára

Labdarúgás. A letartóztatások árnyékában megtisztulást célzó reformcsomagot fogadott el Svájcban a végrehajtó bizottság

Újabb két FIFA-tisztségviselőt tartóztattak el Svájcban, miközben a szervezet végrehajtó bizottsága reformcsomagot fogadott el.

A svájci ügyészség bejelentette, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) két tisztségviselőjét tartóztatták le reggel Zürichben, ahol a FIFA végrehajtó bizottsága ülésezik szerdától, hogy megvitassa a tervezett reformintézkedéseket. A New York Times értesülése szerint a két letartóztatott a hondurasi Alfredo Hawit és a paraguayi Juan Ángel Napout. Hawit az észak-, közép-amerikai és karibi szövetség (Concacaf) elnöke, Napout pedig a dél-amerikai szövetség (Conmebol) vezetője. Az amerikai lap azt írta, mindkét FIFA-alelnök befolyásos tagja a végrehajtó bizottságnak. Az ügyészség közlése szerint mindkettejükkel szemben vesztegetés a vád. A letartóztatásokra csütörtök hajnalban került sor ugyanabban a zürichi luxusszállodában, ahol májusban több FIFA-illetékest vettek őrizetbe a korrupciós botrány miatt.
Mint emlékezetes, a FIFA történetének legnagyobb botránya idén májusban robbant ki, miután Zürichben, két nappal a FIFA-elnök megválasztása előtt a svájci rendőrség az amerikai ügyészség kérésére a szervezet hét magas beosztású illetékesét őrizetbe vette korrupció vádjával. Összességében tizenkét ország tizennyolc jelenlegi és egykori futballvezetője ellen emeltek vádat. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint ők az elmúlt 24 évben 150 millió dollár kenőpénzt fogadtak el. A történtek ellenére Blattert újraválasztották a FIFA élére, de négy nappal később önként lemondott a nemzetközi szövetség tekintélyét megtépázó korrupciós botrány miatt.

Október 8-án aztán Blattert és az európai szövetség (UEFA) elnökét, Michel Platini FIFA-alelnököt eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől a FIFA etikai bizottsága, mert korrupció gyanújával nyomozást folytat ellenük a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot (575 millió forint) kapott a FIFA elnökétől 2011 februárjában.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség megtisztulását célzó reformcsomagot hagyott jóvá csütörtöki ülésén a szervezet végrehajtó bizottsága. A reformok korlátozzák a magas rangú vezetők számát, csökkentik a végrehajtó bizottság hatáskörét, továbbá növelik a nők jelenlétét. A csomag a februárban összeülő kongresszus elé kerül, amely megváltoztathatja az alapszabályt.

A bizottság tárgyalt arról a javaslatról is, hogy a vb-n részt vevő válogatottak számát emeljék fel harminckettőről negyvenre, ám a testület végül leszavazta az ötletet, és visszaküldte további elemzésre. A mezőny növelése először csak a 2026-os vb-n jöhetne szóba, a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari tornán még biztosan a megszokott harminckét csapatos lesz a küzdelem.


Huszadikak vagyunk a ranglistán

A magyar válogatott tizenhárom helyet javítva a huszadik a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség legfrissebb világranglistáján, ez története legjobb helyezése. A világranglista 1993-as bevezetése óta eddig a 2011. szeptemberi huszonhetedik hely volt a magyar csúcs. A világranglistát változatlanul Belgium vezeti.