Sport

Többmilliárdos adócsalást leplezett le a NAV

Autósport

Több milliárd forintos adócsalást leplezett le a magyar autósportban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a Hír Tv.

Információjuk szerint a szponzoroktól érkező pénzeket osztották vissza a támogatóknak. Az adónyomozók hét gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezték, a gyanúsítottak száma elérheti a százat is, ők szabad lábon védekezhetnek.

Az egyik gyanúsított a túraautó-világbajnokságon induló magyar versenyző édesapja. A Zengő Motorsport pénteki közleményében elismerte, hogy ez nem más, mint idősebb Ficza Ferenc, a csapat pilótájának apja. „Csapatunk bízik benne, hogy versenyzőnk édesapja mielőbb tisztázódik a vádak alól. Számunkra az út eddig is szabályokkal és törvényekkel volt övezve, más utat pedig nem tartunk elfogadhatónak” – írták, és kiemelték, hogy a pilótáik továbbra is minden támogatást megkapnak.

Michelisz Norbert, a Honda gyári versenyzője közleményében jelezte, hogy sem neki, sem az édesapjának nincs köze a csaláshoz.