Sport

Ter Stegen rontott, a Barcelona botlott

Labdarúgás. Hiába duplázott Gerard Piqué pályafutása során először, csapata hétgólos mérkőzésen újra kikapott a Celta Vigótól

Meglepő vereséget szenvedett vasárnap este az FC Barcelona. Éppen úgy négy gólt kapott Vigóban a Celtától, mint 2015 őszén, s hét forduló után csak negyedik a tabellán.

Gerard Piqué 20161004
A Barcelona három góljából kettőt a védő Gerard Piqué szerzett (Fotó: Reuters)

Lionel Messi ismét hiányzott a Barcelonából a vigói találkozón, de aligha ez volt a vereség első számú oka. Három gólt is szerzett a bajnokcsapat, és ennyivel tízből kilencszer meg is nyeri az adott mérkőzést. (Más kérdés, hogy ezekből kettőt a védő, Gerard Piqué ért el.) Most nem, mivel négyet kapott. Az első számú bűnbak a német kapus, Marc-André ter Stegen, aki többször is Manuel Neuert akarja utánozni, lábbal is részt kér a játékból, de gyakran rajtaveszít. Most csak annyit mondott: a vereség az ő hibája volt. A mérkőzést, illetve a válogatott kerettag kapus szereplését figyelő német sajtó ennél továbbment, „Ter Stegen ökörsége blamálta az egész Barcelonát”, „Ter Stegen rontott, a Barcelona veszített” – harsognak a főcímek.

A barcelonai Sport sem kímélte a 2014 óta a Barca keretébe tartozó, de vasárnap mindössze a tizenharmadik bajnoki találkozóján szereplő kapust. Kigyűjtötte Ter Stegen eddigi óriási hibáit. Újra felemlegette a PSG elleni rossz kijövetelét (2014–2015-ös évad), az Athletic Bilbao elleni elhibázott felszabadító fejesét (2015, spanyol szuperkupadöntő), az Alessandro Florenzitől az oldalvonaltól kapott gólt a római BL-meccsen (2015 ősz), a Levante elleni rossz kifutását (szintén 2015 ősz), valamint a szlovákok elleni, májusi válogatott mérkőzésen történt hibáját. A mostani – talán az utóbbival „holtversenyben” – mindegyiken túltett.

Mindazonáltal az is tény, a Barcelona egész védőmunkája gyenge volt, s hogy Luis Enrique is túl nagy kockázatot vállalt azzal, hogy Andrés Iniestát csak a kispadra ültette. Jérémy Mathieu-ről – aki a múlt héten lemondta a francia válogatottságot, hogy még inkább klubpályafutására koncentrálhasson – ráadásul a saját kapujába került a labda.

Euan McTear, az angol nyelvű Football Espana elemzője úgy látja, két éve, amikor az Atlético megnyerte a spanyol bajnokságot, a legjobb alaptizenegyet mondhatta magáénak, de szűk volt a kispadja a Barcelonához és a Real Madridhoz képest. Most megfordult a kocka: a két óriás standard kezdője acélosabb, de mindkettő szűkében van a minőségi cseréknek.


Vasárnap esti eredmények:
Spanyolország: Celta Vigo–Barcelona 4-3.
Olaszország: AS Roma–Inter 2-1.