Sport
Szombathelyen fordított a Honvéd
A piros-feketéknek 14 meccs óta ez volt az első győzelmük
A piros-feketék 14 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatukat szakították meg, legutóbb szeptember 13-án éppen a Haladás ellen gyűjtötték be a három pontot.
Az első félidőben szinte végig a fővárosiak térfelén folyt a játék, ennek ellenére a vendégek kétgólos előny birtokában mehettek a pihenőre. Ignjatovic szöglet után szerzett góljára Radó révén még gyors válasza volt a Haladásnak, de Prosser és Punosevac találata már úgy tűnt, megtöri a hazaiakat. Különösképpen a harmadik gól érintette érzékenyen a szombathelyieket, Rózsa ugyanis könnyedén háríthatta volna a Honvéd támadójának lövését.
Nem sokkal a fordulást követően ismét Radó lehetett volna eredményes, de Kemenes hatalmas bravúrral hárított. Ezt követően mintha elfogyott volna az ötlet a szombathelyiek játékából, a Honvéd pedig a kétgólos előny tudatában biztosan őrizte előnyét, így hosszú idő után szerzett újra három pontot.
