Sport

Súlyos érvágás érte Dárdai csapatát

Sérülés miatt nem számíthat Julian Schieber játékára

Ebben a szezonban már nem számíthat Julian Schieber játékára Dárdai Pál, a német labdarúgó-bajnokságban a bennmaradásért küzdő Hertha BSC vezetőedzője, mert a csatárnak meg kell műteni a sérült bal térdét.

A klub közleménye szerint a 26 éves támadót a tervek szerint szerdán operálják meg. Schiebernek - aki öt góllal ebben az idényben az együttes legeredményesebb futballistája - a múlt héten, edzés közben sérült meg a térde.

A magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Dárdai február elején vette át a Hertha irányítását, azóta négy meccsen kétszer nyert, kétszer pedig kikapott a csapat, amely 23 forduló után 24 ponttal a 14. helyen áll a 18 csapatos Bundesligában. Pénteken a sereghajtó Stuttgart fogadja a fővárosi klubot.