Sport
Rooney még nem akar pecázni menni
Labdarúgás. Az sem segített az angolok támadójátékán, hogy Gareth Southgate kitette a kezdő tizenegyből a csapatkapitányt

Wayne Rooney szomorú volt a találkozó után. A döntetlen és a helyzete miatt is (Fotó: Reuters/Livepic/Carl Recine)
A szlovének elleni vb-selejtezőn csak Joe Hart bravúrjainak és az ellenfél gyengélkedő csatárainak köszönhették, hogy elkerülték a vereséget. Sorozatban immár harminckét selejtezőn veretlenek, de ez az egyetlen jó hírük. Az ukránok elleni 0–0, vagyis 2013 szeptembere óta most először nem szereztek gólt, a 2014-es vb Costa Rica-iak elleni meccse óta a legkevesebbszer lőttek kapura, és egyáltalán, 2013 márciusa, a Montenegró ellen vb-selejtező óta először fordult elő, hogy az ellenfél többet lőtt kapura, mint ők. Phil McNulty, a BBC vezető elemzője azt írta, hogy a négy mérkőzésre megbízott Gareth Southgate-nek (aki az első meccsén csak 2-0-ra nyert Málta ellen a csapatával) „még sokat kell bizonyítania”.
Southgate kihagyta a kezdő csapatból Jamie Vardyt és Wayne Rooney-t, Harry Kane pedig sérült. Theo Walcott, Dele Alli és Jesse Lingard előtt Daniel Sturridge kezdett. Rooney, a csapatkapitány Mourinhónál, a klubjában is elveszítette a helyét, így a pályafutása legnehezebb szakaszába lépett. „Vissza akarom szerezni a helyem az angol válogatottban”, mondta, de kevesen hisznek benne, hogy jó esélye van. Pedig még öt éve van a tervezett visszavonulásig… (Huszonöt évesen azt mondta: „Még tíz évet játszom, aztán csak pecázni járok majd a fiúkkal.”) Rooney mindössze egy gólt szerzett a mostani idényben a klubban és a válogatottban, ráadásul a máltaiak ellen kifütyülte a közönség. A The Times már azt gyűjtötte csokorba, hogy olyan korábbi csillagoknak, mint Lineker, Gascoigne, Robson, Keegan, Moore, Beckham és Bobby Charlton milyen méltatlanul zárult a válogatottbeli pályafutásuk.
Miután nagyon ment ment az angol támadóknak Ljubljanában, Rooney beállt a második félidő közepén. Ez volt a száztizennyolcadik válogatottsága, 2003. február 12-i bemutatkozása óta mindössze negyvenhatot mulasztott az angolok százhatvanhárom mérkőzéséből. Új helyzetben van, hiszen most először nem került be a kezdőcsapatba pusztán azért, mert az aktuális kapitány szerint nem fér be.
Az ügy nem zárult le. Még az sem kizárt, hogy lesz még hét mérkőzése, s ezzel beéri Peter Shiltont az angol örökranglista élén. De ez a kevésbé valószínű forgatókönyv.
Világbajnoki selejtezők. Európai zóna. C csoport: Csehország–Azerbajdzsán 0–0, Németország–Észak-Írország 2–0, Norvégia–San Marino 4–1. A csoport állása: 1. Németország 9 pont, 2. Azerbajdzsán 7, 3. Észak-Írország 4, 4. Norvégia 3, 5. Csehország 2, 6. San Marino 0. E csoport: Lengyelország–Örményország 2–1, Dánia–Montenegró 0–1, Kazahsztán–Románia 0–0. A csoport állása: 1 Montenegró 7 pont (7–1), 2. Lengyelország 7 (7–5), 3. Románia 5, 4. Dánia 3, 5. Kazahsztán 2, 6. Örményország 0. F csoport: Litvánia–Málta 2–0, Szlovénia–Anglia 0–0, Szlovákia–Skócia 3–0.
A csoport állása: 1. Anglia 7 pont, 2. Litvánia 5 (5–3), 3. Szlovénia 5 (3–2), 4. Skócia 4, 5. Szlovákia 3, 6. Málta 0. Dél-amerikai zóna: Venezuela–Brazília 0–2, Kolumbia–Uruguay 2–2, Argentína–Paraguay 0–1, Bolívia–Ecuador 2–2, Chile–Peru 2–1. Az állás: 1. Brazília 21 pont, 2. Uruguay 20, 3. Ecuador 17 (18–14), 4. Kolumbia 17 (15–12), 5. Argentína 16, 6. Paraguay 15, 7. Chile 14, 8. Peru 8 (11–19), 9. Bolívia 8 (11–20), 10. Venezuela 2.
