Sport

Pontot mentett a Debrecen

Nem tudta megőrizni veretlenségét a Honvéd

Gólzáporos mérkőzésen hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott a Honvéd a Debrecennel a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

honvéd-loki lead
A debreceni Zsidai László (b2) öngólt szerez a Budapest Honvéd - DVSC-TEVA mérkőzésen. MTI Fotó: Illyés Tibor
A fővárosi együttes két győztes mérkőzés után a Debrecen ellen nem tudta megőrizni tökéletes mérlegét, a ráadás pillanataiban ugyanis egyenlített a hajdúsági csapat, amely az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki visszavágóján próbálja majd meg ledolgozni az idehaza összeszedett egygólos hátrányt a Rosenborg ellen. A norvég csapat 3-2-re nyert Debrecenben.

A hazaiak Zsidai László öngóljával az első komolyabb lehetőségükből betaláltak, s ez meghatározta a játék képét az első félidőben. Bár mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a fővárosi együttes állt közelebb a gólhoz, Hidi Patrik harminc méteres lövésénél a kapufa mentette meg a Debrecent, végül Botka Endre révén tudta kettőre növelni az előnyét a Honvéd. Ezt azonban nem tudta megőrizni a szünetig, Geoffrey Castillion ugyanis egy parádés csavarással szépített.

A második játékrészt Holender Filip pazar szabadrúgásgóljával indította a Honvéd, ám ez nem fogta meg a hajdúságiakat, akik Balogh Norbert szemfüles találatával ismét egy gólra zárkóztak fel. Már úgy tűnt, a Honvéd meg tudja tartani előnyét, ám az utolsó másodpercekben Tisza Tibor góljával egy pontot megmentett a Debrecen.