Sport
Pikáns sorsolás: Nikolicsék a Videoton ellen
Labdarúgás
Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában lebonyolított pénteki sorsoláson a Manchester United a belga FC Bruges-t kapta ellenfélnek. Az első mérkőzéseket augusztus 18-án vagy 19-én rendezik, a visszavágók egy héttel később lesznek. A párharcok vesztesei az Európa Liga csoportkörébe kerülnek.
Sorsoltak az Európa-ligában is. A Videotonnak a Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás és Holman Dávid személyében három magyar játékost is foglalkoztató lengyel Lech Poznant kell legyőznie a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában ahhoz, hogy bejusson a sorozat idei kiírásának 48 csapatos csoportkörébe. A magyar bajnoki címvédő idegenben kezdi a párharcot, s a visszavágót kell hazai pályán megvívnia. Az Európa-liga-selejtező negyedik fordulójának első mérkőzéseit augusztus 20-án, a második meccseket pedig egy héttel később rendezik.