A kínai szövetség az óvatos becslések szerint évi tizenöt-húsz millió eurós fizetéssel szerződtetett világklasszis, sőt világbajnok edzőt a válogatott élére. Ahhoz a csapathoz, amelynek gyakorlatilag semmi esélye sincs kijutni a 2018-as, oroszországi világbajnokságra. Akkor meg minek?
A kínai futballba elképesztő összegeket öltek az elmúlt másfél-két évben. Korábban is akadtak drága vásárlások, nagy költések, de az utóbbi időszak mérföldkövet jelentett. Három esetben is meghaladta az átigazolási díj a negyvenmillió eurót (erre csak az angol és a spanyol ligában volt még példa), több mint egycsapatnyi futballistát vettek meg az ottani klubok tízmillió eurónál magasabb összegért. Nyilvánvaló, a speciális kínai állami szocializmus nem a piac, ha úgy tetszik, nem a kereslet-kínálat egysége alapján működik.
De akkor mi alapján? Alkalmasint aszerint, hogy a politikai vezetés, élén az elnökkel, a futballrajongó Hszi Csin-pinggel, mit preferál. Kína első emberének világos víziója van a sportról, és azon belül a labdarúgásról. Egy tavalyi adat szerint 2025-ig nyolcszázötvenmilliárd dollárra kívánják növelni a sportköltségvetést, és ebben jelentős szerep a kivételezett helyzetet élvező labdarúgásnak jut. Az elnök szeretné, ha országa világbajnokságot rendezne (és ebbe a kitételbe a férfi és felnőtt jelzők is beleértendők), ehhez pedig látásmódja szerint nagyon jól felépített hátországra van szükség. A terv nem rövid távú, ugyanis a FIFA álláspontja szerint egy adott kontinens a vb-rendezés után legalább kettőn csak akkor rendezhet(ne) újra, ha senki más nem jelentkezik, ami nagyjából elképzelhetetlen. Kína, miután 2022-ben Katar a házigazda, így legközelebb 2034-ben jöhet szóba vendéglátóként, ami még irdatlanul messze van. (Persze, ha valaki azt gondolja, hogy addig még a FIFA is változtathat az elven, nem téved.) A kínaiak addig is építkeznek, méghozzá otthon.
Érdemes megfigyelni, hogy – noha voltak bizalmatlanságot szülő hírek –, Silvio Berlusconi lassan eladja nekik az AC Milant. A városi rivális tulajdonának 68,55 százaléka a nankingi Suning Holding Groupé, az Atlético Madridban húszszázalékos tulajdonrésze van a Wanda-csoportnak, illetve az elnökének, Vang Csiang-linnek. A Manchester Citynél kistulajdonos a sanghaji China Media Capital, amelynek első embere, Li Zsuj-kang az angol futballklub igazgatója, a hierarchia második embere. A nyáron az Aston Villát megvette a Harvardon végzett Tony Xia (eredetileg Hszia Csiantung), és gyanítható, hogy a lista a jövőben csak bővülni fog.
A kínaiak ugyanilyen fontosnak tartják a hazai futball megerősítését, ebben szánnak kulcsszerepet Lippinek. Tisztában vannak azzal, hogy az első négy mérkőzésén csupán egy pontot szerzett nemzeti tizenegy aligha fog továbbjutó helyen végezni a csoportjában, tehát legközelebb 2022-ben játszhat esetleg világbajnokságon. De a hatvannyolc éves Lippitől (aki korábban dolgozott már a kantoni Guangzhou Evergrandénél, valamelyest ismeri a helyi viszonyokat) nem gyors sikert, hanem alapozást várnak. Évi tizenöt-húsz millió euróért.
