Sport
Nehéz győzelem a japánok ellen a vb-nyitányon
Jégkorong
A két válogatott utóbbi öt tétmérkőzésén a magyarok győztek, ám a szélvészgyors japánok minden alkalommal nehezen adták meg magukat. Az első és második harmadban is ők szereztek vezetést, de mindkétszer sikerült egyenlíteni. A 10. percben Kóger beletette a botját Banham erős lövésébe, így a japán kapusnak esélye sem volt a hárításra. Emberelőnyben kis híján sikerült fordítani is, de Kóger kísérlete a kapuvasról kipattant. A második harmadban mezőnyfölényben játszottak a magyarok, ám az NHL-t is megjárt Fukufudzsi jól védett. Ráadásul késleltetett kiállítás alatt Hirano a bal felső sarokba bombázott. Huszonnégy másodperc múlva viszont az első felnőtt vb-jén szereplő Erdély egyenlített, megszerezve első válogatottbeli gólját.
Az 57. percben vezetett először csapatunk, a két hete honosított Banham kilőtte a bal felső sarkot. A hajrában lehozta kapusát a japán csapat, s Hári is betalált. Ma 13 órakor a tavaly még a világelitben szereplő és a feljutást illetően esélyes kazahok következnek.
1. forduló: Magyarország–Japán 4–2 (1–1, 1–1, 2–0), gólszerzők: Kóger (10.), Erdély (32.), Banham (57.), Hári (59.), illetve Obara (2.), Hirano (31.)
