Sport

Minden a Juventus sikere mellett szól

Labdarúgás. Bár több játékos is elhagyta a csapatot, a jó igazolások után a torinói gárda az első számú esélyese a bajnokságnak

A négy nagy európai futballbajnokság közül utolsónak az olasz Seria A rajtol: ma a Verona–AS Roma mérkőzéssel Itáliában is megkezdődnek a küzdelmek. Bár több meghatározó játékost veszített el a holtszezonban a Juventus, ennek ellenére egyértelműen favoritja a bajnokságnak.

Pogba 20150822
Pogba (középen) roppant kelendő volt, végül meggyőzték: maradjon (Fotó: Reuters - Tony Gentile)

A nagy öreg, a torinóiak karmestere, a világbajnok Andrea Pirlo az Egyesült Államokba, a New York City FC-hez szerződött, a házi gólkirály Carlos Tévez pedig hazatért Argentínába a Boca Juniorshoz. A klub vezetői ugyanakkor nem tétlenkedtek, és idejében gondoskodtak a megfelelő utánpótlásról. A középpályára megszerezték a világbajnok német Sami Khedirát, míg a csatársorba az egyik legnagyobb tehetségnek tartott, szintén argentin Paulo Dybala érkezett. A legnagyobb erősítést ugyanakkor talán az jelenti az elmúlt szezonban kupagyőztes, valamint Bajnokok Ligája-döntős együttes számára, hogy sikerült megtartania a nemzetközi piacon legkelendőbb sztárját, a francia Paul Pogbát, akiért sorban állt és csillagászati összeget kínált a Barcelona, a Paris Saint-Germain és a Manchester City is.

A Juventus első számú kihívója ezúttal is az AS Roma lehet. A fővárosiak elsősorban a támadósorukat erősítették meg, így a Chelsea-től Mohamed Salah érkezett kölcsönbe, a Manchester Citytől pedig a sok klubot megjárt Edin Dzekót szerezték meg. Érdekesség, hogy az elmúlt idényben harmadik Lazio és a negyedik Napoli - valószínűleg anyagi okokból - nem erősített jelentősen.

Meglepetés lenne, ha a két milánói nagy csapat, a szebb napokat látott Internazionale és az AC Milan bele tudna szólni a scudettóért vívott harcba, ugyanakkor egészen biztos, hogy a Bajnokok Ligájából idén hiányzó együttesek úgy akarnak szerepelni, hogy visszakerülhessenek majd a legrangosabb európai kupába.