Sport
Messi egyszerűen más nagyságrend
Bajnokok Ligája. Pep Guardiola súlyos presztízsvereséget is szenvedett a Barcelona elleni 0–4–gyel a Manchester City élén

A Barcelona sorozatban ötödször nyert a Manchester City ellen a Bajnokok Ligájában, ilyen fölénynél más csapatok esetében még a négygólos különbség sem lenne bombameglepetés. Ám mégiscsak az, a Barca az angol bajnokság listavezetőjét ütötte ki, egy sok szempontból hetekre beszédtémát adó mérkőzésen. A katalánok úgy aratták a szerda este legfölényesebb győzelmét, hogy három világklasszis csatáruk közül kettő egyáltalán nem játszott kiemelkedően. Sem a tegnap az előző szezon legjobb góllövőjének járó Aranycipővel kitüntetett Luis Suárez, sem pedig a tizenegyest is hibázó Neymar. (Jó barátja, Messi harcolta ki, majd nagyvonalúan átengedte neki a rúgás lehetőségét.) Lionel Messi, aki a pályafutása során immár az új rekordot jelentő hetedik mesterhármasát szerezte, helyettük is mindent megoldott. Szinte százszázalékosan kihasználta a Manchester City „készséges” védőinek a hibáit. Aki nem látta a mérkőzést, talán el sem hiszi: mindezek dacára az ötszörös aranylabdás teljesítménye csak a felerészt éri a győzelem tortájából. A másik rész az angol csapat s benne Pep Guardiola hibáié.
A brit sajtó nem kíméli az edzőt, bár azt az egyet udvariasan nem emlegeti, hogy Guardiola számára óriási presztízsveszteséggel is járt a vereség. Amióta elhagyta a Barcelonát, immár másodszor szenvedett súlyos vereséget a Camp Nouban (először a Bayernnel, 0–3), s egyelőre semmi sem ígéri, hogy a City hamarosan elérheti nemhogy a Barcelona, de a 2013–2016–os Bayern München szintjét. A Times, a Mirror vagy éppen a Guardian is úgy látta, hogy Guardiola hibázott, amikor csak néhány perces játéklehetőséget adott Sergio Agüerónak, a mérkőzés kimenetelét döntően befolyásoló hibát elkövető Claudio Bravo senkit sem győzött meg arról, hogy érdemes volt miatta Joe Hartot Torinóba „száműzni”, s nem vált be Kevin De Bruyne „fals kilencesként” való játszatása sem. Nem szólva arról, hogy a védők ezen a szinten gyermeteg hibákat elkövetve segítették legalább három gólhoz a Barcelonát. A fentiek olvastán talán meglepő, de igaz: a chilei kapus kiállításáig, illetve az azt követő gyors Messi–gólig nem volt lefutott a mérkőzés. Miután két alapember is kidőlt a katalánok védelméből, a Citynek megvoltak a helyzetei, amelyekből ha csak egyet is kihasznál, azzal egyenlít. Nem meglepő, hogy a nemzetközi sajtóban a Barcelonából Lionel Messin kívül a kapus, Marc–André Ter Stegen kapta a legjobb osztályzatokat.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló (szerdai mérkőzések). A csoport: Arsenal–Ludogorec 6–0, Paris Saint–Germain–FC Basel 3–0. A csoport állása: 1. Arsenal 7 pont (9–1), 2. Paris Saint–Germain 7 (7–2), 3. FC Basel 1 (1–6), 4. Ludogorec 1 (2–10). B csoport: SSC Napoli–Besiktas 2–3, Dinamo Kijev–Benfica 0–2. A csoport állása: 1. Napoli 6 pont, 2. Besiktas 5, 3. Benfica 4, 4. Dinamo Kijev 1. C csoport: Celtic–Mönchengladbach 0–2, FC Barcelona–Manchester City 4–0. A csoport állása: 1. FC Barcelona 9 pont,
2. Manchester City 4, 3. Mönchengladbach 3, 4. Celtic 1. D csoport: Rosztov–Atlético Madrid 0–1, Bayern München–PSV 4–1. A csoport állása: 1. Atlético Madrid 9, 2. Bayern München 6, 3. PSV Eindhoven 1 (3–7), 4. Rosztov 1 (2–8)
Európa–liga, 3. forduló. G csoport: Celta Vigo–Ajax 2–2, Standard Liege–Panathinaikosz 2–2. H csoport: Konyaspor–Braga 1–1, Sahtar Donyeck–Gent 5–0. I csoport: FK Krasznodar–Schalke 04 0–1, Salzburg–Nice 0–1. J csoport: Qarabag–PAOK 2–0, Slovan Liberec–Fiorentina 1–3, K csoport: Hapoel Beer Sheva–Sparta Praha 0–1, Internazionale–Southampton 1–0. L csoport: Osmanlispor–Villarreal 2–2, Steaua–FC Zürich 1–1. A további mérkőzések lapzárta után értek véget.
A kizárástól fél a varsói Legia vezérkara
A lengyel Legia Warszawa vezetői attól tartanak, hogy szurkolóik madridi rendbontása miatt a csapatot kizárják a BL–ből. Kedden a varsóiak tizenhárom drukkerét őrizetbe vették a Real Madrid otthonában rendezett csoportmérkőzés előtt. A huligánokat a közrend megzavarásával, garázdasággal, hatósági személlyel szembeni ellenállással és rablással vádolják. A hatóságok közlése szerint közülük kilencen nem hagyhatják el az országot, ameddig vizsgálat zajlik ellenük. Az összecsapásokban tizenkét személy – köztük három spanyol rendőr – sérült meg. A Nikolics Nemanját is foglalkoztató Legia híveinek bő egy hónapon belül ez volt a második balhéjuk, ugyanis szeptember 14–én a Borussia Dortmund látogatásakor sértő rigmusokat skandáltak, pirotechnikai eszközöket használtak, és megpróbáltak átjutni a németek szektorába. Ezért a pont nélkül álló varsói csapat november 2–án zárt kapuk mögött fogadja a Real Madridot, mellékbüntetésként pedig 80 ezer eurót be kell fizetnie az európai szövetség kasszájába. Seweryn Dmowski, a klub kommunikációs vezetője elmondta: a madridi találkozót megelőzően nem hivatalosan figyelmeztették őket, hogy újabb szurkolói atrocitások esetén akár ki is zárhatják a csapatot a BL–ből. „Semmiféle hivatalos levelet nem kaptunk az UEFA–tól, de a mérkőzésellenőr is azt sugallta, hogy ez lehetséges” – tette hozzá.
